A halasztó intézkedés az évi 100 milliárd wont (23 milliárd forint) meg nem haladó forgalmú vállalatokra, az országban működő cégek mintegy 25 százalékára, 1,31 millió cégre vonatkozik. A dél-koreai adóhatóságok már hoztak hasonló intézkedéseket gazdaságélénkítő céllal, például az 1997-es ázsiai és a 2008-as globális pénzügyi válság után. A mostani azonban nagyságrendjében meghalad minden korábbit.
Az ellenőrzések elhalasztása elsősorban a gazdasági lassulásnak leginkább kitett szektorokban, a hátrányos helyzetű régiókban, valamint a gazdasági növekedés motorjának számító iparágakban, illetve a munkahelyeket nagy számban teremtő szakmákban tevékenykedő vállalatokat kívánja mentesíteni az ellenőrzéssel járó terhek alól.
A nagy konglomerátumok érdekeltségeire, illetve az olyan vállalatokra, amelyek valamilyen okból egyébként az adóhatóság látóterébe kerülnek, az ellenőrzés alóli mentesítés nem vonatkozik.
Újabb, Magyarországhoz még közelebbi horvát városba indít járatokat a Wizz Air. Nyáron Dubrovnik mellett már Zadarba is szinte pillanatok alatt el lehet jutni m 
