1p
Egy szaklapnak nyilatkozva, Balog Ádám, az adóügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy 2013-tól bizonyos munkakörök dolgozóinak a minimálbér összegéig kedvezményt adnának a "nyugdíjadóból". A kormány egyszerűsíteni akarja a vállalkozásokat terhelő adórendszert is.

A kormány már dolgozik a kis- és középvállalkozói szektorhoz kapcsolódó adóztatás egyszerűsítésén, a cél, hogy segítséget nyújtsanak a kis cégeknek és levegyék a túlzott adminisztrációs terhet a vállukról – derül ki dr. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkárának interjújából, amelyet az Adó Szaklap márciusi számában adott.  

Balog Ádám, az NGM
helyettes államtitkára
(fotó: archív)

A hazai adópolitika első számú felelősének határozott elképzelései vannak a magyar adórendszer szükséges változtatásait illetően, legfontosabb célja az arányos, egykulcsos szja, az e köré szerveződő munkaadó-terhek új megközelítése, valamint a kisvállalatok adózásának könnyítése.

Folyamatosan dolgozunk a 2013-as költségvetésen, adópolitikában a kkv-szektor adózásának egyszerűsítésével foglalkozunk nagy erőkkel - mondta Balog. Az eva kérdésének megoldását is az egész kkv-szektor adózásának rendszerébe ágyazottan tudom elképzelni - mondta a helyettes államtitkár.

Feltehető az is, hogy valamilyen átalányköltség eleme lesz az új rendszernek, de úgy látom, az áfát külön kellene kezelni” – nyilatkozta a Balog Ádám, aki többek között arról is beszélt, hogy az Európai Unió jövőre lehetőséget teremt a kkv-k áfa-szabályainak egyszerűsítésére, amely szerint még inkább pénzforgalmi jellegű lenne az áfázás.

A szaklapnak adott interjúból az is kiderül, hogy 2013-ban nagy hangsúlyt szeretne fektetni a kormány arra, hogy az adókedvezményeket jóval célirányosabban adják meg, meghatározva a kedvezményezett csoportokat. Ehhez tartozik például az is, hogy 2013-tól a FEOR-9-es, szakképzettséggel nem rendelkező munkakörökben dolgozók után a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó helyett a minimálbér összegéig csak 18 százalékot kell majd fizetni. Ezen kívül számos olyan csoportot emelnek majd ki, akiknek munkaerő-piaci visszailleszkedését adókedvezménnyel támogatják majd, úgy, mint például a munkanélküli státuszból visszajövők, a pályakezdők vagy az időskorúak csoportja esetében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG