TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
A családi járulékkedvezmény teljesíti ki idén az egykulcsos családi szja rendszerét. Vannak olyanok, akik a kedvezmények miatt több mint 20 százalékkel többet kapnak hónap végén. Az elvált szülők pedig felesben vehetik igénybe a kedvezményeket.

Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók az első, 2014-es szabályok szerint számított fizetésükhöz. Noha az szja-törvényben az idén kevés érdemi változás történt, a családi járulékkedvezmény bevezetésének köszönhetően főként a többgyermekes, alacsony jövedelmű munkavállalók számíthatnak a jogszabályok változása miatt kedvező változásra - közölte a Privátbankárral a BDO könyvvizsgáló.

Az idén életbe lépő jogszabály-módosítások a korábbi éveknél jóval kevésbé látványos változásokat eredményeznek a nettó fizetésekben. Idén elsősorban nem az szja-törvény, hanem a társadalombiztosítási ellátásokat szabályozó törvény módosítása eredményezi a legszembetűnőbb változásokat.

Kedvezmény a járulékok terhére

A 2011-ben bevezetett családi kedvezmény bevezetésének célja az volt, hogy adókedvezményt biztosítson a munka mellett gyermeket nevelőknek. Az szja-alapot csökkentő kedvezmény mértéke egy vagy két kedvezményezett eltartott esetén gyermekenként havi 62 500 forint, három vagy annál több eltartott esetén gyermekenként havi 206 250 forint.

Főként a három vagy több gyermeket nevelő családok esetében fordult elő, hogy a bruttó bér alacsonyabb volt, mint az érvényesíthető kedvezmény, így azt az érintett családok nem tudták megfelelő mértékben kihasználni. Az idei jogszabály-változás eredményeként az így fennmaradó kedvezmény – sorrendben – a tárgyhónapban fizetendő természetbeni egészségbiztosítási járulék (4 %), pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3 %) és nyugdíjjárulék (10 %) terhére is érvényesíthető. Az igénybe vett családi járulékkedvezmény sem az ellátásra való jogosultságot, sem az ellátások összegét nem befolyásolja.

Az új rendelkezés hatására egy háromgyermekes, tehát havi 618 750 forintos családi adókedvezménnyel rendelkező kereső jövedelmi pozíciója különböző bérszintek mellett az alábbiak szerint módosul:


Mint látható, a családi járulékkedvezmény mind 200, mind 300 ezer forintos bruttó bér esetén több mint 20 százalékkal emelte meg a nettó bér szintjét, így a bruttó fizetést a munkavállaló szinte teljes egészében kézhez kapja - közölte a tanácsadó cég. A két bérszint között a különbség az, hogy a 200 ezer forintos bruttó havibér mellett a családi járulékkedvezmény bevezetésével sem válik lehetővé a három gyermek után járó családi adókedvezmény teljes összegének kihasználása.

Ebben az esetben – a jogszabály adta új előnyöket kihasználva – a 618 750 forint igénybe nem vett harmada, 206 250 forint vagy közösen érvényesíthető, vagy az adott évre vonatkozó adóbevallásban megosztható a közös háztartásban élő, jogosultnak nem minősülő házastárssal.

Még 400 ezres bruttó fizetés mellett is több mint 10 százalékos a tavalyi szinthez képest bekövetkező fizetésnövekedés. 618 ezer forint feletti bruttó bér esetén a munkavállaló már eddig is teljes egészében képes volt kihasználni az adóalap-csökkentést, így idei bérpozíciója az új kedvezmény hatására már nem változik.
Fontos tudnivaló, hogy azok az elvált szülők, akik bírósági döntés alapján felváltva gondozzák gyermeküket, 50-50 százalékban érvényesíthetik a családi kedvezményt – éppen úgy, ahogy a családi pótlékot is.

Így változott a rendszer

„Többéves folyamat során az egykulcsos családi szja rendszere mostanra teljesedett igazán ki. Bár mindkét elemet már 2011-ben bevezették, a valódi 16 százalékos szja-kulcs a szuperbruttó két lépcsőben való kivezetése nyomán, 2013-ben vált valósággá, míg a családi adókedvezmény az idei járulékkedvezmény bevezetése nyomán lett megfelelően érvényesíthető az érintett családos adózók számára” - összegzi Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bárszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.

Idén tehát végre a leginkább rászorulók, az alacsony jövedelmű többgyermekesek voltak a jogszabályváltozások nyertesei. Két éve ugyanis az adójóváírás kivezetésével a legrosszabb jövedelmi pozícióval rendelkezők jártak a legrosszabbul (a gyermektelen keresők esetében a visszaesés a tíz százalékot is meghaladhatta), míg tavaly a havi 202 ezer forintos jövedelmet terhelő szuperbruttó kivezetése szintén az átlagbérnél nagyobb összeget kereső munkavállalók pozícióját javította a legnagyobb mértékben.

„A családi adókedvezmény társadalmi szinten tehát pozitív hatású lépésként értékelhető. Ugyanakkor az új elem tovább bonyolítja a bérszámfejtés rendszerét, miközben az adóadminisztráció egyszerűsítése, a kormányzati ciklus elején célként kitűzött ’söralátét’ méretű bevallások időszaka immár a távolabbi jövőbe látszik kitolódni” - teszi hozzá a BDO partnere.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél