A Baromfi Termék Tanács (BTT), valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) legutóbb múlt csütörtökön vetette fel az alapvető élelmiszerekre - köztük a húsokra - számított áfa csökkentésének szükségességét. Az agrárágazatban tevékenykedők szerint versenyhátrányt okoz a termékeik árába beépülő 27 százalékos áfa, mert az a többi uniós tagországban alacsonyabb, mint Magyarországon.
Az NGM a felvetéssel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy az áfa közösségi - azaz uniós - szinten harmonizált adónem, ami azzal a következménnyel jár, hogy a tagállami szabályozásnak összhangban kell lennie a közös hozzáadott értékadó-rendszerről szóló irányelv - azaz az áfa irányelv - rendelkezéseivel. Az áfa irányelv egyik alapelve szerint a hasonló, egymással helyettesíthető termékekre és szolgáltatásokra ugyanakkora adóterhet kell kivetni.
A hatályban lévő magyar szabályozás jelenleg is kedvezményes áfa-kulcs alá sorolja az alapvető élelmiszerek meghatározott körét. Például 18 százalékos adókulcs alá tartozik: a tej, a tejtermékek - kivéve az anyatej -, illetve az ízesített tej. Emellett a gabona, a liszt, a keményítő vagy a tej felhasználásával készült termék is. Az Európai Unió tagállamai közül ugyanakkor Magyarországon a legmagasabb, 27 százalék az áfa-kulcs mértéke.
A szaktárca véleménye szerint az említett kör kibővítése az uniós áfa irányelv miatt csak olyan módon történhetne, hogy a kedvezményes adókulcsot valamennyi egymással helyettesíthető húsra, illetve adott esetben húskészítményre is kiterjesztené Magyarország. Az NGM tájékoztatása szerint a kedvezményes áfa-kulcs ilyen körű bővítése viszont jelentős költségvetési áfa-bevétel kieséssel járhat, ezért jelenleg nem terveznek ilyen módosítást.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
körülbelül 1 órája
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2 órája
-
Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
2 órája
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
3 órája
-
Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
3 órája
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
4 órája
-
Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
5 órája
- Zelenszkij: az EU meg fogja kerülni Orbán Viktor vétóját
- Megint kiütötték a forintot
- Fordulat a munkaerőpiacon – mostanra ez vált a siker kulcsává?
- Érkeznek a gázszámlák, itt van, mire kell számítani a feltorlódás miatt
- Egy nap alatt két milliárdos amerikai beruházást jelentett be Szijjártó Péter
- Mégsem állította le Lázár János a HÉV fejlesztését?
- Nagy dobásra készül a kormány az Otthon Starttal? Ez lehet az új fejlemény
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Megint változott a jótállás: erre kell figyelni a vásárlóknak!
13:33
-
Lakásbiztosítási kampány: az igazi roham csak most jön
12:49
-
Van, ahol már valósággá válhat az 1000 forintos benzinár
11:23
-
Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra?
10:16
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Különdíjat nyert a Time Out Market Budapest
12:35
-
A United Airlines csökkenti járatainak számát, magas olajárakra készül
10:14
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
2026. március 20. 19:51
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25



