Éves szinten 400 milliárd forint bevétele is származhat az államnak egy bankforgalmi adóból a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadó cég szerint.
Az adó alapja a bankközi számlaforgalom lehetne, amely 1 ezrelékes adómérték mellett közel 400 milliárd forint adóbevételhez juttatná a költségvetést - közölte Gerendy Zoltán, a BDO vezető adótanácsadója csütörtökön az MTI-vel.
A szakember elmondta, hogy a költségek döntő hányadát - egyéb bankköltségekhez hasonlóan - a számlatulajdonosok viselnék, így a bankszektor, összhangban az ágazati különadók kivezetésének eredeti menetrendjével, érdemi adókönnyítést kapna a korábbi eszközalapú adózáshoz képest.
Gerendy Zoltán szerint az eszközalapú adózás megszüntetése adójogi szempontból újból vonzó banki tevékenységgé tehetné a hitelezést, ami élénkíthetné a vállalkozások beruházási kedvét, hozzájárulva új munkahelyek létrehozásához.
A BDO szerint egy ilyen típusú adó mellett szól az egyszerű adminisztráció és az áttekinthetőség. Az elsősorban a spekulatív tőkemozgásokra fókuszáló Tobin-adóval szemben Gerendy Zoltán a bankforgalmi adó előnyeként említette, hogy az adóelkerülés nehezebben valósítható meg.
Egy háztartás esetén havi 80 ezer forintnyi átutalással számolva havonta 800 forint lenne a pótlólagos költség a BDO Magyarország számításai szerint.
A kormány egyelőre nem döntött a pénzügyi tranzakciós adóról, legalábbis az MTI e témában feltett kérdéseire a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán azt válaszolta, hogy a kabinet döntése előtt nem tudnak részletes tájékoztatást adni. Az origo.hu szerdai írása szerint a pénzügyi tranzakciók megadóztatásával jövőre 50-100 milliárd forint bevételt remél a kormány, a portál szerint a bankadót jövőre a felére csökkentenék, vagyis nem szűnne meg teljesen.
A bankközi számlaforgalom 1 ezrelékes megadóztatása akár 400 milliárd forintot is hozhatna a költségvetésnek - ez akkora összeg, amekkora kiadáscsökkentést Brüsszel Budapesttől vár 2013-ra. A szakember szerint azonban a mostani bankadót ehhez meg kellene szüntetni - így akár a hitelezés is élénkülhet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
8 perce
-
Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
41 perce
-
Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
körülbelül 1 órája
-
Már a munkavállalók vannak jobb alkupozícióban, nem a munkáltatók – interjú Szimeiszter Sándorral, a JYSK vezérével
2 órája
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
12 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Robbanás lesz Kecskeméten, mert Lázár János is úgy akarja
13 órája
-
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
13 órája
Mfor.hu Top24
- Nem sikerült a kanyarban előznie az Orbán-kormánynak
- Orbán Viktor ide-oda rohangál Európában
- Karácsony Gergely örülhet: végül a Tisza Párt is megszavazta a budapesti költségvetést
- Hadházy Ákos újabb vérlázító felfedezést tett
- Olyat kapott a forint, hogy a fal adta a másikat
- Hátborzongató részlet derült ki Putyin észak-koreai katonáiról
- Lázár János: Választási vereség esetére is van fideszes forgatókönyv
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
A privátbankár ajánlja
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Egyre többször használnak készpénzt az áruházak pénztárainál az emberek.
8 perce
Részvény / Deviza / Áru
Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók
05:05
-
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
16:04
-
Idegesek a magyar menedzserek
15:03
-
Pont a magyar származású volt francia elnök kap nyomkövetőt
15:03
-
Összeolvad két magyar nyugdíjpénztár
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!
22:10
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
2024. december 18. 19:42
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59