A végrehajtás elől menekülve egy budapesti vállalkozó 20 millió forintot próbált a korábbi cégtársának átengedni egy állítólagos tartozásra hivatkozva. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bíróságra vitte az ügyet, mivel kiderült, a kedvezményezett valójában a férfi élettársa. A Fővárosi Ítélőtábla a közelmúltban hozta meg ítéletét, amelyben igazolja a hatóság jogosultságát az eltüntetni kívánt vagyonra.
A férfi megpróbálta „kimenteni” vagyonát a végrehajtási eljárás alól és ingatlanának eladásából származó 20 millió forintos bevételét – egy állítólagos tartozás fejében – átengedte volt cégtársának. Az engedményezési szerződés megkötésének körülményei azonban gyanússá váltak az adóhivatal számára, mivel az eljárás során kiderült, hogy a kedvezményezett cégtárs egyben az adózó élettársa.
Az adóhatóság jogi útra terelte az ügyet és a bírósági eljárás során bebizonyosodott, hogy a budapesti férfinak és élettársának célja az adóhatóság kijátszása volt, az engedményezési szerződés megkötése kizárólag a végrehajtás meghiúsítására irányult. A Fővárosi Ítélőtábla ennek megfelelően a színlelt szerződést semmisnek mondta ki, az adóhivatal pedig a jogerős ítélet birtokában jogosulttá vált a bírói letétben lévő 20 millió forintra.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ellenőrzési és végrehajtási eljárások során kiemelt figyelmet fordít a költségvetési érdekeket sértő vagyonkimentésekre, a színlelt szerződések kiszűrésére. Gyanút keltő körülmény például, ha az adózó közeli hozzátartozójával, vagy befolyása alatt álló gazdasági társasággal kötött jogügylettel ruházza át vagyonát, vagy azt elajándékozza, de az adóhatóság gyakran találkozik olyan esettel is, hogy az adós házastársi vagyonközösség megosztásáról szóló szerződés felmutatásával igyekszik szűkíteni a végrehajtható vagyont.
A végrehajtás elől menekülve egy budapesti vállalkozó 20 millió forintot próbált a korábbi cégtársának átengedni egy állítólagos tartozásra hivatkozva. A vizsgálat során kiderült, hogy az engedményezési szerződés a végrehajtás kijátszására irányult, a vállalkozó így próbálta elkerülni a 100 milliárdos adótartozás megfizetését.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
2025 legjobb építészeti és dizájn-dobásai
13 órája
-
Brüsszel beszólt Washingtonnak
13 órája
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
14 órája
-
Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
14 órája
-
Robbantásos merénylet a Kremltől délre
14 órája
-
Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
15 órája
-
Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
16 órája
Mfor.hu Top24
- Vett juhtúrót a Lidlben? Akkor jobb, ha nem nyúl hozzá
- Új úticélt jelenthet be a Wizz Air
- Tovább tarol a kínai cég Magyarországon
- Pont karácsony előtt robbant be a járvány
- Nagy változásokat rejt a friss Magyar Közlöny
- Nem lesz kellemes karácsonya Karácsony Gergelynek
- Helikoptereket szervizelő cégbe szállt be a 4iG leánya
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt 2025. december 23. 12:43
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
Friss
Nemzetközi
Brüsszel beszólt Washingtonnak
Az Európai Bizottság elítélte, hogy kitiltottak öt európai tisztségviselőt az Egyesült Államokból.
13 órája
Nemzetközi
Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
Az ukrán elnök szerint ez lehet az alapja al háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásoknak.
14 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Félrevezette utasait a Ryanair – az olasz versenyhatóság keményen lecsapott
14:54
-
Port Polska: már épül Európa legnagyobb repülőtere
08:48
-
Akadálymentes peron lesz a Keletiben – változik több vonat végállomása
08:39
A vidék hírei
-
Rekordméretű napelempark épülhet Heves megyében
14:12
-
Sior: rajzok haza 54.
09:55
-
Karácsonyi Magyar Közlöny: nő a minimálbér, bővülnek az otthontámogatás szabályai
09:50
-
Börtönt kaphat, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat Szlovákiában
07:56
-
Feltámadó északkeleti széllel érkezik a hideg levegő
07:45
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Zárolt orosz vagyon: a hitelminősítő is reagált Brüsszel döntésére
2025. december 24. 09:46
-
Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
2025. december 24. 12:58
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
2025. december 24. 15:07
-
Fityiszt mutatott a bíróság Trumpnak
2025. december 24. 08:56
-
Mit mond a nemzetközi jog Donald Trump venezuelai blokádjáról?
2025. december 24. 11:58




