A Timothy Geithner pénzügyminiszter által ismertetett társasági adóreform-elképzelések ugyanakkor az adóbevételek növelésével számolnak, mert megszüntetnék számos - egyebek között az energetikai vállalatoknak nyújtott - adókedvezményt. Ez utóbbi tervezett intézkedés az eddig kivételezett nagyvállalatok részéről várhatóan erős ellenállást és intenzív lobbi-tevékenységet fog kiváltani.
Geithner először a jövő héten találkozik majd a kongresszus tagjaival, hogy egyeztessen a társasági adó reformjáról, amely egyebek mellett megvonná az adópolitikai ösztönzést a termelést és a kutatást külföldre telepítő vállalatoktól, a hazai ipart viszont kedvezményekben részesítené. A tervezet minimumadót vetne ki az amerikai társaságoknak az alacsony adóztatású országokban szerzett profitjára is. A reform bezárná azt a kiskaput is, amelyet kihasználva a nagyobb befektetők a tőkenyereség után csak 15 százalék adót fizetnek, a legnagyobb jövedelmeket terhelő 35 százalékos adókulcs helyett.
Lapelemzések szerint az előterjesztett adóreformot a választási évben az elnök aligha tudja majd keresztülvinni, de annak részletei kiemelt figyelmet kapnak majd a kampányháború során. Szakértők szerint a legüdvösebb a társasági és a személyi jövedelemadó-rendszer együttes reformja lenne, de ez aligha történhet meg azelőtt, hogy kiderülne, ki lesz a Fehér Ház lakója a következő négy évben és hogy milyen lesz a szövetségi törvényhozás összetétele. Az amerikai lapok szerint az Egyesült Államoknál egyedül Japánban kell magasabb társasági adót fizetni.
A társasági adókulcs 35-ről 28 százalékra való csökkentését javasolta szerdán ismertetett tervezetében Barack Obama amerikai elnök. Ugyanakkor a tervezetben szerepel, hogy számos adókedvezményt megszüntetnének, többek között az energetikai vállalatoknak nyújtott kedvezményeket is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
31 perce
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
körülbelül 1 órája
-
Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
körülbelül 1 órája
-
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
2 órája
-
Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
2 órája
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
2 órája
-
Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nagy dobás az OTP-től, olcsóbb lesz a lakáshitel, de még a kormány is örülhet
- Új pénzügyi szereplő érkezik Magyarországra
- Estére nagyot fordult a forint
- Minden várakozást felülmúlt az állampapírpiac
- Újabb rossz hír a benzinkutakról, kezdhet aggódni Kapitány István?
- Újabb fontos embertől szabadult meg Magyar Péter, Hegedűs Zsolt pedig kapott egy új államtitkárt
- Újabb ukrán településeket foglaltak el az oroszok
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
31 perce
Makro / Külgazdaság
Hatalmas bejelentést tett a Mol
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



