Az Európai Bizottság szerint nincs akadálya annak, hogy tíz uniós tagállam megerősített együttműködés (az ún. FTT) keretében vezesse be a pénzügyi tranzakciós adót - írja a Bruxinfo.
Brüsszel szerint az FTT nem csak a projektben részt vevő országok számára jelentene „azonnali, kézzelfogható előnyöket”, de az egységes piac jobb működéséhez is hozzájárul majd. A megerősített együttműködés elvileg akkor indítható el, ha a tagállamok legalább egyharmada (jelenleg kilenc ország) ezt a szándékát hivatalosan is megerősíti.
A pénzügyi tranzakciókat terhelő adót kezdetben tíz tagállam kívánja bevezetni. Ezek: Németország, Franciaország, Ausztria, Belgium, Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia. A pénzügyminiszterek legutóbbi ülésén még Észtország is jelezte részvételi szándékát, ám eddig nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Magyarország nem csatlakozott, a megemelt tranzakciós illetéket január 1-től fogjuk bevezetni.
A Bizottság véleménye formailag tanácsi határozatra vonatkozó javaslat, amiről a 27 uniós tagállamnak minősített (kétharmados) többséggel kell döntenie és még a Parlament beleegyezésére is szükség van ahhoz, hogy a tíz ország továbbléphessen. Ha mindez megvan, az Európai Bizottságnak egy konkrét jogszabályi javaslatot kell benyújtania, amiről már a szóban forgó tagállamok döntenek. A megerősített együttműködés nyitott mások esetleges későbbi csatlakozása előtt.
Nem lehet majd megkerülni?
A Bizottság jelezte, hogy majdani javaslata nagyjából-egészében eredeti javaslatát tükrözi majd, ami még 27 tagállam részvételével számolt. Ugyanakkor a résztvevők kisebb létszáma indokolhat néhány változtatást.
A javaslat értelmében az értékpapírokkal, részvényekkel és a kötvényekkel való ügyleteket 0,1 százalékos, az úgynevezett származékos tranzakciókat pedig 0,01 százalékos adóval terhelnék. Az adót minden Európában bejegyzett, európai székhellyel rendelkező szereplőnek fizetnie kell, így az sem jelent majd kibúvót, ha valaki a tengerentúlon köti meg az ügyletet.
A megerősített együttműködés ugyanakkor egyes szakértői vélemények szerint valóságos ajándék a londoni City számára, amely nem esik majd a tranzakciós adó hatálya alá.
Nincs jogi akadálya a megerősített együttműködésnek a pénzügyi tranzakciós adó terén – állapította meg kedden az Európai Bizottság, zöld jelzést adva ahhoz, hogy tíz tagállam egymás között végrehajtsa a projektet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A főváros, ahol éjfélkor is világos van
körülbelül 1 órája
-
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
11 órája
-
Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
12 órája
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
12 órája
-
Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
12 órája
-
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
13 órája
-
Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
13 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb európai válogatott jutott tovább a világbajnokságon
- Elárulta Kármán András, hogy szerinte mi volt eddig a legdurvább fideszes pénzszórás
- 21 Kutatóközpont: stabilabb lett a Fidesz-tábor, óriási fölényben a Tisza
- Kiszivárgott egy névsor, ők irányíthatják szakmailag a megújuló közmédiát
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
- Összeolvad egy másik céggel a 4iG Informatikai Zrt.
- Több adat is érkezett, így áll most az orosz gazdaság
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Naivitás azt gondolni, hogy Orbán Viktor börtönbe kerülhet az aranykonvoj ügy miatt
05:29
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2026. július 3. 13:30
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
2026. július 3. 14:50
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
2026. július 3. 13:49




