1p

A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban.

Ezt az Országos Meteorológiai Szolgálat közölte hétfőn. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: "tragikus a helyzet".

Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott.

Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota "elkeserítő képet mutat".

Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni.

Csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33-38 Celsius-fokra lehet számítani.

Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás - ismertette a meteorológiai szolgálat az MTI szerint.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Feltámad egy ősi magyar szőlőfajta a Skrabski Pincészetnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 10:16
Laptársunk Balatonudvari magaslatán, a Leshegyen járt, a Skrabski Pincészet 150 éves pincefalai között – amely az egykori szerény kezdetből ma egy boutique borászat nőtte ki magát. Egy nagy nemzetközi sikerről is hírt adtak.
Agrár Lovastáborokat, fröccsteraszokat is ellenőrzött a hatóság
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 10:58
Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Agrár Nagy a baj a magyarok egyik kedvenc déligyümölcsével
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 05:43
Nemcsak a dinnye, a termelők is egyre rosszabbul viselik a változó klímát. Összeért a termés, leestek az árak, összeomlott a piac. Félő, sokaknak veszteséget hoz ez az év. Az éghajlatváltozással a növénynek már csak fóliasátorban van jövője.
Agrár Egyből a legnagyobb ilyen üzemet építi az UBM Kazahsztánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 15:15
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról.
Agrár Liberalizálnák a kendertermesztést
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 11. 15:09
Európai parlamenti képviselők egy csoportja – a nagy üzlet reményében – egységes szabályozással liberalizálná a kendertermesztést a 2028-tól induló új Közös agrárpolitikában.
Agrár Megbotlott, de így is az élen maradt sokak kedvenc édességének gyártója
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:10
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint.
Agrár Hervasztó szilvatermés várható idén Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 16:21
Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén Magyarországon, de meghaladja a legrosszabb évjáratok mennyiségét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Agrár Nagy a baj Japánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 11:19
Már tavaly is országos hiány volt rizsből, de most sem jobb a helyzet. És még a poloskák is elszaporodtak.
Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG