3p

A kormány a nyolc termékre év végéig érvényes élelmiszerárstopot négy hónappal, 2023. április 30-áig meghosszabbította.

A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot - közölte az Agrárminisztérium kedd este az MTI-vel. A tárca közleményében idézte Nagy István minisztert, aki úgy fogalmazott:

az elhúzódó ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította jövő április végéig az élelmiszerárstopot.

A tárcavezető indoklásából nem maradt el a szokásos kormányzati propaganda, miszerint "az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában történelmi magasságba emelkedtek az energiaárak és ezáltal az élelmiszerárak is, az életbe lépett olajszankciók pedig csak még tovább súlyosbították a helyzetet".

Arra már természetesen nem tért ki Nagy, hogy az Ukrajnát megtámadó Oroszország elleni összes szankciót az Orbán-kormány is kivétel nélkül megszavazta, miközben arra sem adott magyarázatot, hogyha valóban a szankcióknak tulajdonítható a száguldó infláció, akkor miért messze Magyarországon emelkedtek a legjobban éves szinten az élelmiszerárak, több mint 40 százalékkal és az Unió 27 országából miért nálunk volt novemberben a második legmagasabb az éves fogyasztóiár-index. Amibe vastagon belejátszottak a most meghosszabbított élelmiszerársapkák.

 

Ám lapcsoportunk legutóbbi Klasszis Klub-rendezvényén ez is szóba került a Raskó György agrárközgazdásszal, egykori államtitkárral folytatott beszélgetésben:

Az AKI piaci árinformációs rendszer adatai szerint az ársapkás termékekből több fogyott idén 2021 ugyanezen időszakához képest. A legnagyobb, 81 százalékos növekedés a 2,8 százalékos UHT tej esetében figyelhető meg, a többi ársapkás termék esetében is 25 százaléknál nagyobb a fogyasztás bővülése. Lisztből 27 százalékkal, napraforgó étolajból 44 százalékkal, csirkemellből 34 százalékkal, csont nélküli sertéscombból 46 százalékkal fogyott több idén eddig, mint az előző év azonos szakaszában. 

A mennyiségi növekedés oka lehet az is, hogy a vásárlók raktároznak ezekből a termékekből, a miniszter ugyanakkor a felhalmozás helyett a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet - írta a tárca. Azt már nem, hogy emiatt hiányok alakultak ki, amelyeket az ársapkák eltörlésével enyhíteni vagy akár teljesen el is lehetne tüntetni.

Ehelyett a közleményben Nagy emlékeztetett, hogy azon kötelezettséget betartását, miszerint az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak - az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt - az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik. Egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy a szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárásával büntethető, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi is az árstopok, az árusítási kötelezettség és a kötelező tájékoztatás betartását.

De vajon lesz-e mit befesteni? Fotó: Depositphotos
De vajon lesz-e mit befesteni? Fotó: Depositphotos

Az agrártárca a kialakult piaci helyzetet a továbbiakban is nyomon követi, az érdekképviseletekkel való kapcsolatot fenntartják, valamint az árstopokra vonatkozó jövőbeli döntéseket is teljes körültekintéssel, a piaci helyzet alakulásának és a lakosság igényeinek figyelembevételével fogják meghozni - idézték a közleményben Nagy Istvánt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG