A rendkívüli aszály miatt nagyon rossz betakarítási szezon várható a német mezőgazdaságban, amely a gabonafélék esetében például akár teljes terméskiesést is eredményezhet, főként a déli országrészekben – jelentette ki Joachim Rukwied, a német mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) elnöke pénteken.
Rukwied elmondta, hogy a hőhullámok nemcsak átlag alatti gabonatermést eredményeznek, hanem már az őszi termést és az állatok takarmányellátását is veszélyeztetik. Hozzátette, hogy főként búzából és repcéből várható súlyos terméskiesés, de az őszi termények, köztük a burgonya, a zöldségek, a cukorrépa, a szemes kukorica és a szójabab esetében sem sokkal jobb a helyzet.
Fotó: DepositPhotos.com
Az állattenyésztők gondjairól szólva azt mondta, drámai helyzet alakult ki például Baden-Württembergben és Bajorországban, ahol az első kaszálások után nem nő már vissza a fű a legelőkön.
Ez óriási kihívás elé állítja a gazdákat akiknek alig lesz mivel etetni az állataikat, majd félretenni számukra a téli takarmányt.
Az okokról szólva Joachim Rukwied úgy vélte, hogy az éghajlatváltozás miatt évek óta eltolódnak a növényzet változásával együtt járó, korábban megszokott időszakok. Így a betakarítás a korábbi években megszokotthoz képest jóval korábban kezdődik, amit csak tovább súlyosbítanak az elhúzódó aszályok és az olyan további szélsőséges időjárási események mint a váratlanul lehulló heves esők, vagy jégesők.
(MTI)
A drónt a román hadsereg radarjai nem észlelték.



