3p

A befektetési alapokban kezelt vagyon 0,7 százalékkal, 55 milliárd forinttal 7510 milliárd forintra csökkent márciusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

A közleményben kiemelték: a kötvény, az árupiaci és a pénzpiaci alapok kivételével mindenhol tőkekiáramlás volt az év harmadik hónapjában. A legnagyobb kategóriánál, a vegyes alapoknál jelentős, 29 milliárdnyi tőkekiáramlás volt márciusban, és miután a hozamok ezúttal sem tudtak hozzájárulni a növekedéshez, így a kategória vagyona 2,2 százalékkal 1691 milliárd forintra csökkent.

Az ingatlanalapokbból márciusban 29,1 milliárdnyi tőke távozott, amely a legmagasabb érték a kategóriák között. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 1,6 százalékkal 1679 milliárd forintra csökkent. A kategóriák között a legnagyobb mértékű, 11,1 milliárd forint értékű tőke márciusban a kötvényalapokba áramlott be; a hozamokkal együtt azonban a kategória vagyona 1,2 százalékkal 1479,2 milliárd forintra csökkent.

Árfolyam

A pénzpiaci alapokhoz közel félmilliárdnyi tőke érkezett, amihez a hozamok is hozzá tudtak tenni, így összességében 2,1 százalékkal 28,5 milliárd forintra nőtt a vagyon a legkisebb kategóriánál. A részvényalapoknál 8 milliárd forintos tőkekiáramlás volt megfigyelhető az elmúlt hónapban. Az árfolyammozgások azonban segítették a növekedést, így összességében a részvényalapok vagyona 1,1 százalékkal 791,3 milliárd forintra nőtt.

A tőkevédett alapokból 6,3 milliárdnyi tőke távozott, amely két lejáró alap számlájára írható. A vagyon ennek megfelelően 17,1 százalékkal 32,5 milliárd forintra csökkent. Az abszolút hozamú alapokból 5,9 milliárd forintnyi tőke távozott, a hozamok azonban kedvezően alakultak, így a kategóriánál minösszese 0,3 százalékkal 859,1 milliárd forintra csökkent a vagyon.

A származtatott alapokból 8,2 milliárdnyi tőke áramlott ki, amely nagyrészt három lejáró alapnak volt köszönhető. A hozamok nem alakultak pozitívan, így a kategória nettó eszközértéke 13,1 százalékkal 65,8 milliárd forintra csökkent. Az árupiaci alapokhoz 0,8 milliárdnyi tőke érkezett, továbbá a hozamok is kedvezően alakultak, így a vagyon 14,6 százalékkal 71,1 milliárd forintra nőtt.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba 18 milliárnyi tőke érkezett márciusban; a hozamok ezen még javítani is tudtak, így a vagyon 3,6 százalékkal 812,4 milliárd forintra nőtt márciusban. A tájékoztatás alapján a Bamosz 25 tagja 11 200 milliárd forint vagyont kezel. (MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27930 28100 -0,29% 27930 27950 595 860 170 HUF 2025-07-08 09:51:36
MOL 2968 2966 2988 -0,47% 2968 2970 40 671 236 HUF 2025-07-08 09:50:39
MTELEKOM 1768 1766 1778 -0,79% 1766 1768 13 707 780 HUF 2025-07-08 09:50:28
RICHTER 10070 10010 10120 +0,30% 10070 10080 65 688 500 HUF 2025-07-08 09:51:18
OPUS 596 595 601 +0,17% 596 600 77 405 273 HUF 2025-07-08 09:41:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG