4p
A kevesebb tőkével rendelkező befektetők számára új lehetőségeket biztosító ökoszisztémával is megismerkedhetnek az érdeklődők a Venture Capital Summit nevű kockázatitőke konferenciáján. A 6. alkalommal május 28-án megvalósuló esemény otthont ad a pénzintézeteknek, befektetési alapkezelőknek, állami pénzügyi vállalatoknak, tanácsadóknak és ügyvédeknek.

A kockázati tőkepiac utóbbi éve rendkívül eseménydús volt, a növekedés várakozáson felülinek bizonyult és számos, ismert start-up, így a Dropbox, a Spotify és a Lyft lépett a tőzsdére, több szereplő, mint az Uber, Airbnb és a Pinterest pedig idén tervezi a belépést. A piac egyértelműen lendületben van. Gigantikus mértékű, 23 milliárd Eurónyi kockázati tőkebefektetés valósult meg Európában, ami akkor is hatalmas siker, ha figyelembe vesszük, hogy az USA és Ázsia eközben 116 illetve 171 milliárd Euró tőkebefektetést könyvelhetett el.

Európa komoly növekedési potenciállal rendelkezik, hatékonyságát ékesen bizonyítja a 2018-ban Exit-ekből realizált 107 milliárd Euró, s - bár a jelenlegi növekedési ráta alapján Kína lesz 2023-ra a világ vezető VC piaca - okozhat komoly meglepetéseket. Ehhez azonban vonzónak és rugalmasnak kell lenni, arra van szükség, hogy minél egyszerűbben és gyorsabban, egyre nagyobb volumenű kockázati tőke érkezzen a régióba, a befektetésekből pedig egyre jövedelmezőbb üzletek, exit-ek vagy akár a tőzsdén is jegyzett vállalkozások születhessenek.

Nemcsak külföldön dobogtatja meg a startupperek szívét a tőzsdei bevezetés, itthon is egyre több KKV tulajdonos tartja ezt is egy reális exit lehetőségnek. Komoly segítséget jelenthet nekik a tavaly 13 milliárd forintos keretösszeggel elindult Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, amely olyan vállalkozásokba fektet, amelyek vállalják a tőzsdén való megjelenést 12-24 hónapon belül. A Budapesti Értéktőzsde és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szerepvállalásával épülő ökoszisztéma kapcsán szerzett tapasztalatokat osztja meg a közönséggel Tóth József.

A társadalmi ügyek finanszírozásáról, a társadalmi hatás elérésének pénzügyi aspektusairól beszél Szalay Orsolya, az Erste Social Banking vezetője az eseményen, s témakörönként bemutatja, hogyan tud egy társadalmi cél bevételtermelő tétellé válni egy hosszú távú befektetés, finanszírozás során.

Az MFB Invest az egyedi befektetések mellett szerepet vállal az alapok létrehozása kapcsán is. Két tőkealap már megvalósításra került, lehetővé téve az alapokon keresztüli kihelyezéseket; az összegyűlt tapasztalatokat és a jelenlegi célkitűzéseket Garamvölgyi Balázs, az MFB Invest  vezérigazgatója ismerteti előadásában.

Különleges vendégei a konferenciának Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója, és Wolf László, az OTP vezérhelyettese, akik a vállalati, valamint magánbefektetéseikről fognak beszélgetni dr. Fehérváry Ákossal, a Baker & McKenzie partnerével.

A befektetési portfóliók menedzselése nemrég még kizárólag a befektetői alapok kiváltsága volt, a kisbefektetőknek nem volt ráhatásuk arra, hogy az alap pontosan hova helyezze a pénzüket. Ezt a problémát oldja meg az OurCrowd nevű megoldás, amely Izraelben sikeresen szólította meg azokat a kisbefektetőket, akik portfóliójukat maguk akarták építeni és kezelni. Ezt a magyar piac számára is elérhető, mintaértékű modellt ismerteti Budapesten az OurCrowd vezetője, Jay Kalish, a Venture Capital Summit kockázatitőke-konferencia főelőadójaként. Az esemény másik külföldi keynote előadója dr. Ronen Dagon, a Compass Ventures Group elnök-vezérigazgatója, az izraeli fejlesztési minisztérium egykori tanácsadója, aki korábban a Világbank tanácsadójaként vezetett projekteket világszerte, cége, a Compass Ventures pedig már 20 éve tevékenykedik sikeresen minden fontos területen..

Az eseményen való részvétel kiváló lehetőség azok számára, akik naprakész információk birtokában kívánják meghozni üzleti döntéseiket, építeni szeretnék a kockázatitőke-befektetői kapcsolatrendszerüket, nyereségesen és hatékonyan akarják működtetni növekedésben lévő vállalkozásukat, okosan akarnak tőkét kihelyezni vagy tőkebefektetésre van szükségük.

Időpont: 2019. május 28.

Helyszín: BMC - Budapest Music Center, Budapest, 1093, IX. kerület Mátyás u. 8.

Az esemény honlapja: //www.vc.ap.hu

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG