TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
1,5 százalékkal nőtt a vagyon.

Márciusban 1,5 százalékos növekedés volt a befektetési alapok vagyonában - közölte a legfrissebb adatokat az Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

Az adatok szerint a fejlett és a fejlődő világ tőzsdéi jelentősen emelkedtek, és tulajdonképpen a fejlődő piacokkal összhangban emelkedett a pesti börze indexe is. A devizapiacon a forint az euróhoz képest gyengült, viszont a dollárral szemben erősödni tudott.

A befektetési alapok esetében az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mindössze 2,6 milliárdos pluszt mutat, azonban az egyes kategóriákon belül jelentős tőkemozgások történtek. A befektetők ebben a kamatkörnyezetben szabadulnak a pénzpiaci alapoktól, ahonnan 40 milliárd forint áramlott ki, viszont keresik a származtatott, az ingatlan és az abszolút hozamú alapokat. Ebbe a három kategóriába sorrendben 24, 19 és 12 milliárd forintnyi tőke érkezett.

A tőkevédett alapoknál volt még jelentősebb tőkemozgás, ahonnan közel 8 milliárd forint távozott, amit két lejárat is erősített. A tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként a BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 85 milliárd forinttal, azaz 1,5 százalékkal növekedett márciusban. A hónap végén a BAMOSZ tagok mindösszesen 5 659 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét, ami jelenleg 63,4 százalékot tesz ki, de ez az arány egyre kisebb. Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 0,1 százalékkal csökkent.

A pénzpiaci alapok vagyona 2,9 százalékkal csökkent köszönhetően elsősorban a hazai likviditási és pénzpiaci alapoknak. A tőkekivonás csak ebben a két alkategóriában meghaladta a 32 milliárd forintot. A kategória egészét tekintve a tőkekiáramlás 40 milliárd forint volt.

A kötvényalapokba 2 milliárdnyi tőke áramlott be, amely tőkebeáramlás a rövid futamidejű kötvényeket nem érintette, hiszen onnan 7,2 milliárdnyi tőke távozott. A hosszú futamidejű kötvények esetében 5 milliárdos a beáramlás, a szabad futamidejű kötvényalapokba pedig 4,3 milliárd forintnyi tőke érkezett. A kötvényalapok összvagyona a hozamok és a tőkeáramlások eredőjeként 0,6 százalékkal nőtt.

A vegyes alapokból 2,5 milliárd forintnyi tőke áramlott ki az elmúlt hónapban. A hozamok azonban kedvezően alakultak, így a vagyon 1 százalékkal növekedett.

A részvényalapokba mindössze 0,2 milliárdnyi tőke érkezett, de a szárnyaló hozamoknak köszönhetően a részvényalapok vagyona 6,9 százalékkal lett több, mint az elmúlt hónapban.

A tőkevédett alapok esetében a visszaváltások 7,9 milliárd forinttal haladták meg az értékesítéseket. A hozamok ezen részben enyhíteni tudtak, de összességében 1,3 százalékos csökkenést láthattunk a kategória vagyonában.

Az abszolút hozamú alapokba ebben a hónapban a befektetők 12 milliárdnyi tőkét invesztáltak. A hozamok is kedvezően alakultak, így a kategória vagyonváltozása plusz 6,5 százalék lett.

A származtatott alapokba jelentős, 24 milliárd forint friss tőke érkezett, amihez a hozamok némileg még hozzá is tettek. A kategória vagyonváltozása összességében 31 százalékkal változott pozitív irányba. Ennek a hatalmas növekedésnek nyilvánvalóan az is az oka, hogy egy kisebb méretű, de egyre népszerűbb kategóriáról van szó.

Az ingatlanalapoknál ebben a hónapban is tőkebeáramlás volt, amelynek nagysága 19,3 milliárd, ami a második legmagasabb érték a hónapban. A hozamok ehhez még hozzá is tettek, így a kategória vagyonváltozása elérte a plusz 3,7 százalékot.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Befalap Eurómilliárdokat öntenének a nagybefektetők ide, de nincs elegendő jó ingatlan
Mester Nándor | 2020. augusztus 27. 06:07
Nem csüggednek a nemzetközi intézményi befektetők a közép-európai kereskedelmi ingatlanpiacon. Továbbra is erős az érdeklődés, de megvan az óvatosság is és sajnos kevés a megfelelő első osztályú termék.Térségünkben minden fontos piacon a hazai alapok is aktívak lettek, idén további jelentős adásvételek zárulhatnak le Magyarországon is.
Befalap Hosszú távon továbbra is a fenntarthatóság az egyik legfontosabb kérdés
PR | 2020. július 15. 11:23
A fenntarthatóság nem csak klímavédelmet jelent, hanem etikus vállalatirányítást vagy szociális érzékenységet is, és ez nemcsak a cégek működésében egyre fontosabb, hanem a lakosság, a befektetési alapok, és azok kezelői számára is. Lehet, hogy most a járványhelyzet miatt rövidtávon máshova került a hangsúly, hosszútávon továbbra is a fenntarthatóság lesz az egyik legfontosabb kérdés - nyilatkozta lapunknak Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő portfoliómenedzsere, a Klasszis 2020 Az Év Feltörekvő portfolómenedzsere díj nyertese.
Befalap Ne reménykedjünk abban, hogy szeptemberre minden úgy lesz, mint régen
Eidenpenz József | 2020. június 26. 06:07
A régiós CETOP index az előző válságban 70 százalékot, most csak 40 százalékot esett, és ennek komoly hányadát is ledolgozta már. A befektetők nagyon optimisták, pedig sok a kérdőjel. Kiderülhet, hogy a részvények extrém módon túlárazottak a jelenlegi szinten. Interjú.
Befalap Ingatlanalapjaink a vészhelyzetben, nyolc grafikonban elbeszélve
Eidenpenz József | 2020. június 4. 06:07
Volt némi pénzkivonás az ingatlanalapokból a veszélyhelyzet márciusi kihirdetése után, de messze nem akkora, mint 2008-ban. Április óta pedig több alapba ismét friss tőke áramlik be. A hozamok is többnyire pozitívak maradtak, kevés kivétellel. A veszély azonban nem múlt el teljesen, egy elhúzódó válság még megviselheti a szektort. A tét pedig komoly, 1487 milliárd forint sorsa.
Befalap Az alap, amely a hozamok emelkedéséből és eséséből is profitál
Eidenpenz József | 2020. május 15. 06:08
Sokan alacsonyabb inflációt várnak a válság miatt, a legnagyobb meglepetés ezért az infláció megugrása lenne a kötvénypiacokon. Az alacsony hozamok ellenére jöhetnek jó befektetési lehetőségek ezen a területen. A forint a válság előtt a nyugalom szigete volt, de most átesett a ló másik oldalára. Interjú.
Befalap Nagyot nőhet az ingatlanbefektetések szerepe a következő években
Eidenpenz József | 2020. május 14. 06:06
A hazai ingatlanalapokban levő irodaházak, kiskereskedelmi üzletláncok értékét egyelőre nem befolyásolja a válság, a budapesti raktárakért, elosztóközpontokért pedig egyenesen sorban állnak az online áruházak. Az infláció is nőhet hosszú távon, a kötvényhozamok pedig alacsonyak, így az ingatlanbefektetések szerepe felértékelődhet. Interjú a Diófa Alapkezelő Zrt. szakembereivel.
Befalap Mélyebb lehet, mint a 2008-as válság, de rövidebb - interjú
Eidenpenz József | 2020. május 13. 06:04
Miért volt ilyen gyors a márciusi tőzsdei zuhanás, és miért emelkednek azóta az árfolyamok? Érdemes-e befektetni, és hogyan? Mely szektorok olcsók? Az ügyfelek most nem a megszokott módon reagáltak, és nem a legrosszabb pontokon adták el befektetési jegyeiket. Interjú az Év Alapkezelője díjat nyert Aegon Alapkezelő szakembereivel.
Befalap Tőkevédelemmel jóval könnyebb bátornak lenni
Eidenpenz József | 2020. május 11. 06:07
A tőkevédett alapok kockázata mérsékelt, mégis részesedést tudnak nyújtani a részvénypiacok, árupiacok emelkedéséből. Ha három év múlva visszatekintünk, alighanem azt látjuk majd, hogy az idei évben valamikor érdemes volt vásárolni. A CIB Banknál égnek a telefonok, a kisbefektetőket is nagyon izgatják az ilyen és ezekhez hasonló kérdések. Interjú.
Befalap Hogyan lehet profitálni a klímavédelemből?
- | 2020. május 10. 11:07
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját. S hogy jól tette, azt jelzi, az utóbbi öt évben négyszer is elvitte a Privátbankár.hu „Legjobb Globális Részvény Alap” díját. 
Befalap Milyen lesz a kilábalás? V, U, L vagy W alakú?
Eidenpenz József | 2020. május 5. 06:06
A válság lefutása megjósolhatatlan, de kevéssé valószínű, hogy nagyon hosszú és mély lenne. A kormányok és jegybankok, a gyógyszer- és oltásfejlesztők óriási erőfeszítéseket tesznek a megoldására. Érdemes részvényeket vásárolni, de több csomagban, átlagoló technikával. Interjú.
hírlevél