3p

A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak kategóriái közül a Generali Alapkezelő kettőben is dobogós helyezést ért el, Munkácsi Dávid pedig Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere lett. A cég befektetési területének vezetője adott rövid helyzetértékelést.

A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. A győztes alapokat, portfóliómenedzsereket egy online díjátadó keretében adták át; a 2020-as év eredményeiről és a 2021-es kilátásokról az alapkezelők szakembereit kérdezték.

A Privátbankár.hu Klasszis – A Legjobb Abszolút hozamú Származtatott  Alap 2021 kategóriában a Generali Triumph alap a második helyet szerezte meg, a Legjobb Globális Részvény Alap 2021 kategóriában pedig harmadik helyezett lett a Generali Innováció Részvény Alap. A Generali Alapkezelő munkatársa, Munkácsi Dávid pedig az egyik fődijat is elnyerte: a szakma és a közönség szavazatai alapján ő lett Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere 2021 díj egyik nyertese.

Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő befektetési területének vezetője a 2020-as évet értékelve kiemelte: a járvány miatti sokkszerű gazdasági visszaesés és egészségügyi krízishelyzet ellenére a tőkepiacok az egész évet tekintve jól teljesítettek. Az eladói nyomás csak néhány hétig tartott -  mind fiskális, mind pedig monetáris oldalról hatalmas mértékű támogatások érkeztek a világ meghatározó gazdaságaiból, így a piaci bizalom annak ellenére hamar helyre tudott állni, hogy a járvány több hullámban érkezett.

A Generali Alapkezelő az elmúlt években folyamatosan növelte a részvénykitettséget - az állampapírpiacokon évek óta jellemző alacsony hozamok a kockázatvállalás erősítését helyezték előtérbe. Tematikus részvényalapokat hoztak létre, amelyek nagy növekedés előtt álló, valamilyen szempontból vonzó specifikus területek részvényeit tették diverzifikált formában elérhetővé a befektetőknek – ilyen volt az innovációs szegmensekre vagy a luxustermékek gyártóira koncentráló alap. Összességében a fejlett piacok többsége kimagasló hozamot tudott hozni a befektetőknek akár rövidebb távon is.

2021-ben is megvannak a háttérben a támogató tényezők – példátlan stimulusokat látunk monetáris és fiskális oldalról is. Ez a jövőben inflációs veszélyt magában rejt, de az árfolyamok emelkedésével a részvénypiacok értékeltséget tekintve egyre inkább drágulnak. Az eszközosztályok közül továbbra is a részvényeket tartják vonzóbbnak a Generali Alapkezelő szakértői – összességében egy alacsonyabb hozampotenciállal érdemes számolni az idei évre, de a részvényeket, részvényalapokat mindenképp érdemes számításba venni a befektetéseknél. Ugyanez igaz az abszolút hozamú alapokra is: ezeket rövidebb időtávra ajánlják.

A Pallag Róberttel készült interjú:

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:08
Ötödik alkalommal adta át a Privátbankár.hu a Klasszis ESG-díjakat: 2026-ban hat befektetésialap-kategóriában hirdettek győztest, és kihirdették az év ESG-alapkezelőinek rangsorát is, melyre rekordszámú pályázatot nyújtottak be a piaci szereplők. Az „Év ESG Alapkezelője” elismerést az Erste Alapkezelő nyerte el, a második helyen a K&H Alapkezelő, a harmadikon a VIG Alapkezelő végzett.
Befektetési alapok Majdnem eltűnt a bejelentéscunamiban, de módosul a tőkepiac szabályozása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:25
Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében.
Befektetési alapok Kisbefektetők kérték – új, forintos ETF-ek jöhetnek a tőzsdére
Eidenpenz József | 2026. október 17. 10:21
Forintra fedezett, a nemzetközi részvénypiacokat követő ETF-eket kínál a K&H-csoport, és még az idén szeretné bevezetni ezeket a hazai tőzsdére. A kezdő befektetők a kártyás vásárlásaikhoz kapcsolódó, kerekítésből származó kis összegekkel is elindulhatnak az úton. Közben a KBC-nél már a vagyon ötödét mesterséges intelligencia segítségével kezelik.
Befektetési alapok Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
Herman Bernadett | 2026. október 12. 19:09
Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza? Mennyi kockázatot bír el a magyar befektető, és hogyan lehetne rávenni a huszonéveseket az öngondoskodásra? A Klasszis Befektetői Klubban a hazai alapkezelői és önkéntes nyugdíjpénztári szektor vezető szakértői vitatták meg a piac legforróbb kérdéseit.
Befektetési alapok Jó eredményeket közölt a Berkshire Hathaway
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 08:34
A vállalat adózás utáni működési eredménye 16 százalékkal, 13 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben, elsősorban a vasúti, az energetikai, valamint a feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhetően.
Befektetési alapok Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
Vég Márton | 2026. július 22. 18:46
Asztalos Andrással, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. senior portfolio menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG