2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 343,80 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 39 246,42 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.


Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: felülteljesítő volt a budapesti tőzsde, miközben Európában jelentős esések vannak. Több oka van a magyar piac erősödésének szerinte, egyebek mellett az, hogy a lakossági energiaárak elmozdulását a hatósági áraktól pozitívan értékelték a befektetők, és a forint is erősödött.


A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,18 százalékkal 2900 forintra nőtt, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára változatlanul 8000 forint, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 14,0 forinttal, 4,46 százalékkal 300 forintra csökkent, forgalma 584,2 millió forint volt. 

Felülteljesített. Fotó: BÉT
Felülteljesített. Fotó: BÉT

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,04 százalékkal 7510 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3556,22 ponton zárt csütörtökön, ez 53,58 pontos, 1,48 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. (MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43160 42890 43400 +1,17% 43150 43160 5 364 582 380 HUF 2026-11-05 12:21:24
MOL 4966 4954 5090 -2,63% 4966 4978 2 556 434 132 HUF 2026-11-05 12:20:44
MTELEKOM 2920 2872 2938 0,00% 2916 2920 690 437 996 HUF 2026-11-05 12:18:11
RICHTER 12940 12850 12980 +0,31% 12930 12940 220 050 370 HUF 2026-11-05 12:17:19
OPUS 213 208 214 -0,93% 209 212 10 098 056 HUF 2026-11-05 11:54:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Majdnem eltűnt a bejelentéscunamiban, de módosul a tőkepiac szabályozása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:25
Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében.
Befektetési alapok Kisbefektetők kérték – új, forintos ETF-ek jöhetnek a tőzsdére
Eidenpenz József | 2026. október 17. 10:21
Forintra fedezett, a nemzetközi részvénypiacokat követő ETF-eket kínál a K&H-csoport, és még az idén szeretné bevezetni ezeket a hazai tőzsdére. A kezdő befektetők a kártyás vásárlásaikhoz kapcsolódó, kerekítésből származó kis összegekkel is elindulhatnak az úton. Közben a KBC-nél már a vagyon ötödét mesterséges intelligencia segítségével kezelik.
Befektetési alapok Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
Herman Bernadett | 2026. október 12. 19:09
Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza? Mennyi kockázatot bír el a magyar befektető, és hogyan lehetne rávenni a huszonéveseket az öngondoskodásra? A Klasszis Befektetői Klubban a hazai alapkezelői és önkéntes nyugdíjpénztári szektor vezető szakértői vitatták meg a piac legforróbb kérdéseit.
Befektetési alapok Jó eredményeket közölt a Berkshire Hathaway
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 08:34
A vállalat adózás utáni működési eredménye 16 százalékkal, 13 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben, elsősorban a vasúti, az energetikai, valamint a feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhetően.
Befektetési alapok Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
Vég Márton | 2026. július 22. 18:46
Asztalos Andrással, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. senior portfolio menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG