1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A természeti katasztrófákból, valamint az ember által okozott katasztrófákból származó gazdasági veszteségek tavaly minden korábbi szintet felülmúltak, összesen mintegy 370 milliárd dollárt tettek ki, míg a biztosított veszteségek nagysága meghaladta a 116 milliárd dollárt- amely a második legnagyobb veszteség, mióta statisztikát vezetnek – idézi a Biztosítási Szemle a Swiss Re legfrissebb Sigma jelentését.

A japán földrengés és az azt követő szökőár együttesen mintegy 35 milliárd dollár veszteséget okozott a biztosítási ágazat számára, míg az amerikai tornádók több mint 25 milliárd dollárba kerültek – közölte a svájci viszontbiztosító.



továbbiakban a biztosítási szempontból 10 legdrágább katasztrófát mutatjuk be.

10. Viharok, Egyesült Államok

Az USA számos államát tavaly április elején szélsőséges időjárás, és viharok jellemezték, melyek összesen mintegy 1,5 milliárd dollárnyi biztosított veszteséget, és több mint 2,2 milliárd gazdasági veszteséget eredményeztek.

A viharos időjárási jelenségek között voltak nagy széllökések, tornádók, heves esőzések és súlyos károkat okozó jégesők is, melyek során összesen mintegy 36 ember sérült meg súlyosan.

9. Viharok, Egyesült Államok

Az Egyesült Államokon április elején végigsöprő viharok, szélviharok és tornádók egy másik csoportja 2 milliárd dolláros biztosítói veszteséget, és 3,5 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget eredményezett. Ezekben a katasztrófákban kilenc ember halt meg.

Tornádó pusztított egy évvel ezelőtt Alabamában



8. Földrengések, Új-Zéland

Az Új-Zélandon, Christchurch közelében bekövetkezett földrengések 2011. június 13-án összesen mintegy 2 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak a biztosítók számára, míg a gazdasági veszteségek értéke meghaladta a 3 milliárd dollárt. A katasztrófa során egy ember meghalt, 46-an pedig súlyosan megsérültek.

7. Árvizek, Ausztrália

A heves esőzések következtében 2011. január 9-én árvíz öntötte el Ausztrália egyes részeit, amely 2,3 millárd dollárnyi biztosított veszteséget, és több mint 6 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget okozott. Összesen 22 ember halt meg az árvizek következtében.

6. Hurrikán, az Egyesült Államokban és másutt

Az Irén hurrikán tavaly augusztusában az Egyesült Államokon kívül a karibi térségen és Kanadán is végigsöpört. A vihar következtében 5,3 milliárd dollárnyi biztosított kár keletkezett, míg a gazdasági veszteségek értéke meghaladta a 8 milliárd dollárt. A hurrikán 55 embert megölt, és több mint 7 millió háztartást és vállalkozást hagyott áram nélkül.

5. Viharok és tornádók, Egyesült Államok

2011 májusában Missouri államot, és néhány másik állam kisebb részét súlyos viharok, és tornádó hullámok sújtották. Ezek együttesen 7 milliárd dollárnyi biztosítói kárt, és 9 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget eredményeztek. A tornádó kitörése 155 ember halálához és 1150 ember súlyos sérüléséhez vezetett.

4. Viharok és tornádók, Egyesült Államok

Az Egyesült Államok számos államán, így Alabama, Arkansas, Illinois, Kentucky, Tennessee és Virginia Államokon szintén súlyos viharok és tornádók söpörtek végig tavaly áprilisban. Ezek a viharok 7,3 milliárd dolláros biztosítói, és 11 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget eredményeztek. A rendkívül kedvezőtlen időjárási jelenségek következtében 354 ember meghalt, további 2200 pedig súlyosan megsérült.

3. Földrengés, Új-Zéland

A 2011 február 22-án, Christchurch közelében bekövetkezett, 6,3 erősségű földrengés több mint 12 milliárd dollár biztosított, és 15 milliárd gazdasági kárt okozott. A földrengésben 181 ember meghalt, 1500 pedig súlyosan megsérült.

2. Árvizek, Thaiföld

A heves monszunszerű esőzések tavaly júliusban óriási árvizet okoztak Thaiföldön, amelyben több mint 800 ember vesztette életét. A biztosított károk nagysága meghaladta a 12 milliárd dollárt, a gazdasági veszteségek pedig a 30 milliárdot.

1. Földrengés és szökőár Japánban

A rekord nagyságú, 9-es erejű földrengés, és az azt követő szökőár 2011. március 11-én sújtott le Japánra. A legdrágább földrengés rekordot állított a maga 35 milliárd dolláros biztosított, és 210 milliárd dolláros gazdasági veszteségével.

Berobban a fukusimai erőmű egyik blokkja a földrengés után



A rengés több mint 200 földcsuszamlást váltott ki, amelyben több mint 128 ezer épület semmisült meg, 790 ezer épület megsérült, 3500-nál is több út, 77 híd, 45 gát és 29 vasútvonal sérült meg, de a nukleáris létesítményekben is óriási károkat okozott. A katasztrófa 15845 ember halálát, 5893 fő súlyos sérülését, 3339 ember eltűnését eredményezte, és 400 ezer embert tett hajléktalanná.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG