Az árvízi védekezés a biztosítóknak is sok pénzt takaríthatott meg - írta hétfői számában a Világgazdaság, amely a lap által megkérdezett cégekre hivatkozva azt írta: lényegesen több káreseményt jelentettek be a viharok és jégesők miatt a napokban, mint a Duna miatt.
A végső mérleget a károkról csak az ár levonulása és a kárfelmérések után lehet elkészíteni, a kitelepített Győrújfaluból viszont a legnagyobb hazai lakásbiztosítóhoz nem érkezett bejelentés, és bár a biztosítók azt ígérték, ha szükséges, akár a kárszakértőket is átcsoportosítják, úgy tűnik, erre nem lesz szükség.
A lap hozzáteszi: az árterületeken persze vannak károk, ott azonban piaci alapon nem lehet árvíz elleni biztosítást kötni.
A napokban több bejelentés érkezett a biztosítókhoz a jégeső és viharok, mint az árvíz miatt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
15 perce
-
Lehull a lepel a rettegett aktákról – Magyar Péter megszólalt
34 perce
-
„Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
körülbelül 1 órája
-
MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
12 órája
-
Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
12 órája
-
A forint is nyári hangulatba került
12 órája
-
„Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
12 órája
Mfor.hu Top24
- Hegedűs Zsolt: Felülvizsgáljuk az állami kórházakban működő magánellátást
- Teljes gőzerővel nyomoz a rendőrség a feltételezett vagyonmenekítési ügyekben
- Hathavi búcsúpénzzel kezdhet új életet Orbán Viktor
- Rég láttunk hasonlót az RTL és a TV2 harcában
- Orbán Viktor felajánlotta a lemondását
- Kiderült, hogy mennyivel drágul szerdától a tankolás
- Független Benzinkutak Szövetsége: jöhet az üzemanyaghiány
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Orbán Viktor ma végre tényleg törli a vétóját Ukrajna ügyében? 2026. április 22. 07:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az iráni háború hatalmas csapást mért az arab egységre
06:32
-
A hurráoptimizmus után: mi várhat a tőzsdére Magyar Péterék kormánya alatt? Interjú
05:39
-
Csendben pusztít a munkahelyi stressz
16:55
-
Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat
14:51
-
Rekordokat dönt a budapesti Flippermúzeum
13:08
Turizmus Online cikkei
-
The St. Regis Budapest – ahol a monarchia eleganciája randevúzik a modern luxussal
16:29
-
Hogyan támogatják a kiegészítő bevételek a hotelárazást?
14:36
-
Wizz Air: 2025 értékelése, idei kitűzött feladatok
14:12
-
Lufthansa: extra díj a fedélzeti kézipoggyászra
12:52
-
Milyen lesz a turizmus új korszaka?
10:23
A vidék hírei
-
Majális Andornaktályán: egész napos programokkal várják a látogatókat május 1-jén
18:32
-
Vitte a motort... vitte volna
15:07
-
Feljelentés az NKA-támogatások miatt: több tízmillió forint érkezett egri kulturális szereplőkhöz I.
14:29
-
Orbán lebeg: felajánlotta lemondását a Fidesz elnökségének, de még nem döntöttek
13:59
-
Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is miniszteri felkérést kapott
12:36
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
2026. április 28. 19:01
-
A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
2026. április 28. 15:11
-
„Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
2026. április 28. 18:31
-
Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
2026. április 28. 08:23
-
Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
2026. április 28. 07:24
Feszült volt a várakozás. 

