Nem sok jót ígérnek a meteorológiai előrejelzések: az április első hetében tapasztalt, a sokéves átlagtól több fokkal elmaradó hőmérséklet és viharos időjárás csak lassan enyhül a következő napokban.
Az alig egy hetes időszakban 4000 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, az összesített kárérték az előzetes becslések alapján megközelítheti a 300 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat szerdán. Az egy kárra jutó átlagos kárérték 75 ezer forint.
Hol pusztított a vihar?
A legtöbb bejelentés Budapestről, illetve Budapest környékéről, valamint Pest megyéből, Szabolcs megyéből, Hajdú-Bihar megyéből, Győr-Moson-Sopron, illetve Borsod megye területéről érkezett. Sok kárt jelentettek Debrecen és Pécs térségéből is.
A legtöbb káreseményt a viharos erejű szél okozta, illetve az amiatt bekövetkezett, úgynevezett rádőléses károk, vakolatsérülések, fakidőlések, tetőszerkezetet érintő sérülések jelentették. A viharkárok vannak többségben, de villámcsapás, felhőszakadás és jégverés is szerepel a leggyakoribb károkok között.
A viharkárok – éves szinten - továbbra is a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk közel ötödét teszik ki, a MABISZ adatai szerint 2014-ben a 704 ezer kárbejelentés mintegy 15-20 százaléka volt hozzájuk köthető.
Sok lakáson van biztosítás
Az újonnan kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagos díja 28-29 ezer forint körül alakul, az átlagdíj annak ellenére sem növekedett, hogy egyre népszerűbbé válnak a kiegészítő fedezeteket is kínáló lakásbiztosítási csomagok.
A hazai lakásállomány 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Biztató jel, hogy 2014-ben megtorpant a lakásbiztosítási piac 2010 óta tartó visszaesése – ez idő alatt 93 ezerrel csökken a lakásbiztosítási szerződésszám -, és a szerződések darabszáma 13 ezerrel tudott nőni az egy évvel korábbihoz képest.
Április 1-je óta mintegy 4000 kárbejelentés érkezett a magyar biztosító társaságokhoz.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megnyitják a Hormuzi-szorost, Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be
14 perce
-
Az elszabadult hajóágyú, avagy állítsátok meg Donald Trumpot!
körülbelül 1 órája
-
A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
11 órája
-
Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
11 órája
-
Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
12 órája
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
12 órája
-
Jó hír jött Japánból
12 órája
Mfor.hu Top24
- Másnaposan ébredt a forint a húsvéti ünnepek után
- Itt a nagy bejelentés: műholdja lesz Magyarországnak
- Példátlan orosz művelet zajlik a magyar választás befolyásolásának érdekében – mondja az MCC-kutató
- Figyelmeztette Moszkva a balti államokat, Magyarországról is beszéltek
- Hónapok óta nem örülhetett hasonlónak az RTL
- Szerb szakértő: „Vučić segíteni akart Orbánnak”
- Rogán Antal a választások előtt hozott új rendeletet a titkosszolgálati dolgozóknak
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00 -
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Jön az új EU-s szabály, kényes adatok kerülnek napvilágra
05:34
-
Gyorsabban terjed a mesterséges intelligencia, mint ahogy a cégek felkészülnének rá
16:58
-
Tömegek kapják most a kedvezményes számlákat – fontos szabályra figyelmeztetnek
15:32
-
Brüsszelnek üzent az amerikai alelnök
15:03
-
Rekordévet zártak a kkv-támogatások
14:26
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Gyerekek osztottak fideszes tartalmú leveleket Átányban – kérdések merültek fel a felvétel kapcsán - VIDEÓ
19:33
-
Trump: „Egy egész civilizáció fog meghalni ma éjjel” – újabb fenyegetések Irán felé
17:38
-
Polgármesterek segítik a Fidesz kampányát: levelek, jutalmak és finom üzenetek a háttérben
15:31
-
Kire szavazna 2026-ban József Attila?
13:20
-
Sior: rajzok haza 79.
11:12
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Moszkva már a balti államokat fenyegeti, Magyarország is szóba került
2026. április 7. 07:27
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Így menekítették ki az amerikai pilótákat Iránból
2026. április 7. 07:03
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére. 



