A román Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe változatlanul működik azt követően, hogy kedden a román pénzügyi felügyelet, felügyeleti biztost rendelt ki az anyacéghez - mondta Majzik Ferenc Levente, a fióktelep jogi és szolgáltatási igazgatója szerdán az MTI-nek. A társaság vezetői felvették a kapcsolatot az MNB-vel, mint felügyeleti hatósággal, a román felügyeleti biztos - a KPMG - ugyanakkor még nem jelentkezett a magyar részlegnél.
Majzik Ferenc az anyavállalattól származó információkra alapozva arról beszélt, hogy a felügyeleti biztos két hétig vizsgálódik, ezt követően dönt annak a tőkeemelésnek nagyságáról. A tőkeemelést - mint arról tegnap hírt adtunk - azért írt elő az Astra számára a román pénzügyi felügyelet (ASF) kedden, mert a biztosító jelentősen elmaradt a kárkifizetésekkel. A biztosnak kell megállapítania a szükséges tőkeemelés mértékét - jelentette be kedden Dan Radu Rusanu, az ASF elnöke, aki szerint az elmúlt hetekben elvégzett vizsgálatuk azt állapította meg, hogy a több mint hárommillió ügyféllel rendelkező piacvezető román társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén. Ugyanakkor az ellenőrzés megállapította, hogy az Astra pénzügyi gondjai nem jelentenek rendszerkockázatot a román bankpiacon.
Korábban ugyanakkor a magyar sajtóban is napvilágot láttak olyan hírek is, hogy a hazánkban fióktelepként működő társaság kárkifizetéseivel is bajok vannak. Ezt a Napi Gazdaságnak nyilatkozva korában Majzik Ferenc Levente részben megerősítette, elmondva, hogy a bank informatikai rendszerének átalakítása miatt tavaly év végén valóban megcsúsztak a kárkifizetéssel, de decemberben igyekeztek behozni lemaradásukat. Azt a hírt, hogy januárban ismét jelentős mértékben lelassult volna a kárkifizetés a szakember valótlannak mondta.