Szombaton a Biztosítási Kupa mezőnye kezdte meg a hétvégi versenyzést, 22 Nautic és 6 Jeanneau hajó futott ki a kenesei Marina-Port kikötőből, hogy a dél-nyugati, egyenletesen gyenge 2-4 csomós szélben teljesítse a Litkey Farkas rendező által kijelölt pályát. Két futamot is sikerült megrendezni, a Nauticoknál az Atradius (Bettus) és a Metlife (Fantom) csapata, míg a Jeanneauknál mindkétszer a Generali igazgatósága (Pikk Dáma) nyert.
Vasárnap a Biztosítási Kupa mezőnyéhez csatlakoztak az 50-es cirkálók, vagyis a Volvo Lízing Kupa résztvevői, valamint további közel harminc hajó, akik a Bankár Kupában indultak. Kenese-Aliga-Kenese útvonalon a kezdetben 1-2 csomós északi szél hamarosan 4-5 csomós dél-keletire váltott, és ezzel igazi izgalmakat hozott az élmezőny bójafordulója és befutója is.
Az aligai bójánál három csapat egyszerre fordult, a Pioneer (Avatar), a Budapest Bank (Lisa) és a Citibank (Sirocco), de nemsokára utolérte őket a BudaCash-Vodafone katamarán. Utóbbi óriási hajrával húsz méterrel a cél előtt utolérte a Lisat, és így végül a második helyen ért célba, az első a Pioneer Investment csapata és az Avatar lett.
A Biztosítási Kupa mezőnyében a vasárnapi túraverseny nem sokkal borította fel az előző napi sorrendet, a Nauticoknál az Atradius (Bettus) a címédő Metlife (Fantom) előtt, a Jeanneauknál pedig a Generali igazgatósága (Pikk Dáma) nyerte meg a versenyt. A Volvo Lízing Kupa győztese az Avis Lease a Cirrus III. hajó fedélzetén.
A verseny névadó támogatója a Generali, fővédnöke a Budapesti Értéktőzsde volt.
Támogatók: GTS, Volvo, Audatex, MyEnsing, Equilor, Kenese Marina-Port, Hotel Marina-Port.
(x)