A válság nyomán erőteljesen tisztul a biztosításközvetítői piac is: 2013-14-ben összesen 82 független biztosításközvetítő engedélye került visszavonásra, közülük 54 alkusz, 28 többes ügynök volt – mondta el Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank területért illetékes felügyeleti igazgatója, a nagyobbik alkuszcég, az FBAMSZ siófoki konferenciáján. 2008-hoz képest a függő biztosításközvetítők száma 28 százalékkal 14572-re apadt, míg a független biztosításközvetítők számában ennél is jelentősebb, 33 százalékos volt a visszaesés 5 év alatt – tavaly év végén 14707 regisztrált alkusz és többes ügynök dolgozott a szektorban. Ugyanakkor a kisebb létszám jobban jár: az egy közvetítőre eső jutalékbevétel 2013-ban 3,3 millió forint volt, ami százezer forinttal múlt felül a 2012-es adatot. Az FBAMSZ adatai szerint az elmúlt évben az alkuszszövetség tagjai összesen életbiztosításokból 1,1932 milliárd, míg nem életbiztosítási terület szerződéseiért 11,549 milliárdos jutalékbevételre tettek szert. Utóbbinál az Allianz és a Generali a piac leginkább alkuszokkal dolgoztató társasága – az alkuszi jutalékok 22,7 és 19 százaléka kapcsolható hozzájuk – míg az életági jutalékbevétel 28,7 százaléka köthető a Generalihoz, amely céget jelentősen lemaradva az Aegon és az AXA követi.
Két-két díj az Aegonnak és a Generalinak A független alkuszok 2004 óta minden évben díjazzák azokat a biztosítókat, amelyek az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották. A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Szolgáltatásminőségi Verseny díjait idén négy kategóriában osztották ki. A gépjármű-biztosítások, illetve a vállalati vagyonbiztosítási kategóriában a Generali-Providencia Biztosító Zrt, a személybiztosítások, valamint a lakossági vagyonbiztosítási kategóriában egyaránt az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. kapta meg az alkuszszövetség díjait. |
A felügyelet folyamatosan ellenőrzi a közvetítői kört. A végrehajtott ellenőrzések nyomán a legkomolyabb problémákként a közvetítőkről vezetett nyilvántartás hiányosságait tárták fel a felügyeleti szakértők. Sok közvetítőt késedelmesen, illetve regisztráció nélkül engednek biztosítást közvetíteni, holott ez így jogosulatlan közvetítésnek minősül. Ugyancsak komoly probléma, hogy szerződéskötés előtt továbbra is hiányos az ügyféltájékoztatás, s az igényfelmérés is sokszor elmarad – mondta Nagy Koppány.
A piac alapvető érdeke, hogy csak a valóban tisztességes, az ügyfél érdekeit messzemenően figyelembe vevő és képviselő biztosításközvetítők maradjanak a piacon – mondta Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke. A szakember a Privátbankár.hu kérdésére elmondta, az alkuszszövetség által megalkotott etikai kódexet elvben egyre jobban alkalmazzák az érintett társaságok, s volt már példa arra, hogy egy-egy alkuszcéggel szemben eljárást is folytattak le az etikai kódex alapján.
Miközben a független biztosításközvetítők által közvetített ügyletek között az alkuszok az új értékesítés 82,4 százalékát hozzák, míg a többes ügynökök által közvetített ügyletek a 97,7 milliárdos új szerzésnek mindössze 17,6 százalékát tette ki.