3p
Ittas vezetés autón, motoron kerékpáron - a törvény nem ismer bocsánatot, és a biztosítót sem érdekli, hogy csak egy pár kupicával hajtottunk fel, mielőtt felgyújtottuk a házat.

Piásan két keréken

A szigorú jogszabály ellenére minden évben egyre többen okoznak közúti balesetet alkoholos állapotban. A KSH kimutatása szerint idén, például februárban is már több ilyen eset volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban, s ez főként a kerékpárosokra és a motorosokra jellemző.

Tavaly az előző évhez képest 18, illetve 14 százalékkal több ittas vezetésből adódó balesetet regisztráltak, ám hosszú évek tapasztalata szerint a húsvét kiemelten kockázatos időszak: nem múlik el úgy, hogy ne lenne olyan baleset, amelyet részeg kerékpáros vagy ittas motoros idéz elő.

A biztosító is büntet

Németh Péter

A zéró tolerancia tartalmával, vagyis azzal, hogy egyetlen pohár sör megivása után sem szabad volánhoz ülni, már majdnem minden sofőr tisztában lehet. Azzal azonban még mindig kevesen számolnak, hogy nemcsak a hatóság, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk szabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot, ami már akár két üveg sör elfogyasztása után kialakul – hívja fel a figyelmet a közelgő húsvéti ünnepek kapcsán Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Másfél milliónál nem bukhat többet, aki iszik?

Igaz, a kötelező biztosítás legalább a baleset vétlen károsultját védi, s ő minden körülmények között megkapja a kártérítését, ám van, hogy egy évig is várni kell a pénzére, mert bizonyos esetekben csak a bírósági eljárás után, érvényes döntést követően juthat hozzá. A kifizetett összeget azonban utólag behajtja a biztosító a bizonyítottan ittas károkozón - már ha be tudja.

A törvény ugyanis felső plafont szab, így legfeljebb másfél millió forintot lehet visszakövetelni a vétkestől, holott egy súlyos vagy maradandó sérülés esetén a vagyoni és nem vagyoni károk bőven meghaladhatják ezt az összeget.

Aki iszik, ne számítson a biztosítóra

Ha az ittas sofőr által vezetett gépjárműre kötelezőt sem kötöttek, a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számláról fizetik ki az okozott kár összegét, de utólag ezt is behajtják az elkövetőn. Ilyenkor a cascóban sem érdemes bízni, mert nincs az a jó szerződés, amely az ittas vezetőkért helytállna. A részeg, de még az úgynevezett szalonspicces sofőrt sem védi semmi – mondja Németh. Így könnyen előfordulhat, hogy a húsvéti 3-4 korsó sörért, vagy 1-2 kupica pálinkáért végül egy „káresemény” kapcsán másfél millió forintot kell fizetni.

De nemcsak a közúti balesetnél, hanem egyéb helyzetekben, például egy fergeteges buliban porrá égett lakásra sem jár kártérítés, ha kiderül, hogy a tulajdonos alkoholos befolyásoltsága miatt következett be a tragédia – hívja fel a figyelmet a szakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG