A legnagyobb kifizetéseket a kalászosokban, repcében és a dinnyetermésben keletkezett károk után térítették meg. A legsúlyosabb esetek között szerepelt például egy, a március 15-i hófúvásos hétvégén tönkrement szabolcsi fóliás termesztő-berendezés, melyre 34,5 millió forint kártérítést nyújtott a Generali. 25 millió forintos kár után fizetett a biztosító Sopronban, ahol egy május eleji jégeső elverte a repce- és búzatermést. Június végén pedig Szolnok környékén okozott 20 millió forint feletti kárt a jég a vetésben, melyet már szintén megtérített a társaság.
Most a kánikula pusztít
Eddig a jégesővel, viharokkal kellett szembenézniük a gazdáknak, most azonban a hetek óta tartó forróság sodorta veszélybe a termést. Az aszálykárok vonatkozásában több tízmillió forintra becsüli a Generali a várható károk összegét.
Szakértők szerint, ha a közeljövőben nem esik jelentősebb mennyiségű csapadék, úgy számottevően csökkenhet például a betakarítható kukoricatermés, ami pedig hosszabb távon, közvetetten akár a takarmány árában, később pedig az állati eredetű élelmiszerek árában is megmutatkozhat majd, közvetlenül pedig a gazdákat sújthatja.
Hárommilliárdos támogatási keret
Átlagosan, évente 130 milliárdos kár éri a mezőgazdaságot, ennek ellenére eddig csak a 4,5 millió hektáros termőterület 40%-át biztosították. Pedig egy nagyobb jégeső, egy hosszabb aszály komoly károkat okozhat a termésben, aminek hosszabb távon kedvezőtlen gazdasági hatásai lehetnek.
Idén több mint 3 milliárd forint az a díjtámogatási keret, melyből a gazdálkodók biztosítási díjaik támogatására pályázhattak, a mezőgazdasági biztosítások pedig már akár hektáronként 2300 forintos éves díj mellett megköthetők voltak. Míg tavaly 600 államilag támogatott biztosítást kötöttek a Generalinál, idén ez szám meghaladta az 1600-at. A biztosító az előző évekhez képest jóval több kárbejelentésre számít, egyrészt tehát a támogatott mezőgazdasági biztosítások számának jelentős növekedése miatt, másrészt pedig a szélsőséges időjárás miatt.
10 milliméter alatt
A több kárbejelentés miatt a gyors és hatékony kárfelmérés érdekében a szakértők azt tanácsolják a gazdáknak, hogy időben jelezzék a termésveszteséget. Aszálykárról akkor beszélhetünk, ha 30 egymást követő napon a mért csapadék összege nem éri el a 10 mm-t, és ez jelentős termésveszteséghez vezet – mondta Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási üzletágának vezetője.
Ilyen időszakban, ha a gazda úgy véli, hogy 50 százalékot meghaladó termésveszteséget okoz számára a vízhiány, akkor ezt írásban bejelentheti a biztosítónak még mielőtt a kára teljes egészében bekövetkezne. Ekkor a kárfelmérők helyszíni termésbecsléssel, OMSZ kistérségi adatok és esetenként műholdas rendszer segítségével mérik fel pontosan, hogy mekkora is a kár. A végleges kárösszeget csak a betakarítás előtt lehet megállapítani, azonban ezt követően 30 napon belül, de általában már 2-3 hét alatt megtörténik a kifizetés.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
15 perce
-
Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
41 perce
-
Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
körülbelül 1 órája
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2 órája
-
Itt egy állam, ahol megvalósult a republikánus rémálom
2 órája
-
Trump ennek az eredménynek igazán örülhet – fontos szám érkezett Floridából
3 órája
-
J.D. Vance egykori székét is elbukhatják a republikánusok? Újabb csatatérállam lehet a demokratáké
3 órája
- Állami pénzből mentek Pócs János Mikulás-csomagjai?
- Történelmi mélypont közelében a Balaton vízszintje, a klímaváltozás tovább ronthat a helyzeten
- Korszakváltás az oktatásban, itt vannak a szakmai alapon kiválasztott új tankerületi igazgatók
- Kapitány István: Elindult a Kisfaludy Program nyomozása
- Hosszú idő után megszólalt Gulyás Gergely
- Lódításon kapták Pócs Jánost?
- Országgyűlés: Fejes Péter az új legfőbb ügyész, Magyar Péter szerint reszkessenek a betörők
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
Közel húsz éve nem volt ekkora többség.
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
A kormányzói szék is a demokratáké.
Itt egy állam, ahol megvalósult a republikánus rémálom
Megvan az első állam, amely átfordult.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
16:56
-
A magyar háztartások majdnem háromszor akkora arányban takarítanak meg, mint a szlovákok
16:04
-
Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon
14:59
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
2026. november 3. 13:06
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
-
Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
2026. november 3. 18:31


