1p
Utolsó hetébe érkezett az idei kötelező kampány, amely az első három héten a vártnál kevesebb biztosításváltást eredményezett. Az összes váltó nagyjából 40 százaléka ugyanakkor mindig is az utolsó héten szánja rá magát a mérlegelésre, ezért várhatóan még legalább 300-350 ezer autós mondja majd fel jelenlegi biztosítását.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint a következő dolgokra kell odafigyelni.

Miért célszerű alkuszi segítséget igénybe venni?

Szemben egyes piaci hírekkel, a független alkuszok kalkulátorai megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait. Nem kell tehát utólagos meglepetésektől tartania egyetlen autósnak már csak azért sem, mert az alkuszok jelentős része a kalkulált díjra árgaranciát is vállal. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan ügyféltámogatást is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, vagy képviselet a kárrendezés során.

Kártörténeti mizéria

Szintén elkél majd az alkuszi segítség azoknak az autósoknak, akiknek a lakcímkártyájukon is megtalálható személyes adataik nem pontosan egyeznek a korábbi vagy éppen az új biztosító által nyilvántartott szerződéses adatokkal. Ugyanis a törvény értelmében idéntől a kárinformációkat már csak a biztosítók által feltöltött, és az előzetes hírek szerint egyelőre még sok hiányos vagy pontatlan adatot tartalmazó központi kárnyilvántartó rendszerből lehet kinyerni. A hatályos jogszabály már nem engedi sem a biztosítók közti közvetlen adatcserét, sem a papíralapú igazolás elfogadását az ügyféltől. Így az esetleges sikertelen bónuszbesorolásból eredő problémát igazán csak az ügyfél nevében eljáró alkuszok lesznek képesek hatékonyan kezelni. Az A0 kategóriába való visszasorolás veszélye óvatos becslések szerint is százezernyi autóst fenyeget.

Baleseti adó miatti pótbefizetés

Főként a 2010-es évközi váltók számára okozhat gondot a baleseti adó: ők a jövő évre arányos díj alapján fizetik az új terhet. Főként azok figyelmét kerülheti el ez az új kötelezettség, akik éves díjfizetést választottak, így a befizetést követően abban a tudatban lehetnek, hogy további kötelezettségük nincs a biztosítási évfordulóig. Ezt támaszthatja alá az is, hogy például díjigazolásuk, zöldkártyájuk is a teljes időszakra szól. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a jogszabály értelmében az adó elsőbbséget élvez a díjjal szemben. Vagyis azoknak az ügyfeleknek, akik nem fizetik be a baleseti adó összegét, biztosításidíj-tartozása keletkezik, amit a díj nem fizetése miatti törlés követhet, annak minden negatív következményével együtt.

Évközi szerződések előrehozása

Idén már az autósok közel 20 százalékának nem az év végén, hanem évközben van a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója. Szemfüles piaci szereplők az ő számukra is felajánlják a halasztott, akár 8-10 hónappal előrehozott biztosításváltás lehetőségét. Mindez – amellett, hogy számos hibalehetőséget nyit meg az ügyfél előtt – nehezen kezelhetővé teszi az olyan helyzeteket, ha az évfordulóig megváltoznak olyan körülmények, mint bónuszfokozat, lakóhely, vagy akár az autó időközben bekövetkező eladása, stb. Ilyenkor a jelenleg szerződésbe foglalt díj értelemszerűen érvényét fogja veszíteni, de azt legalábbis korrigálni szükséges. A FBAMSZ ezért – hasonlóan a PSZÁF és a MABISZ néhány hete kiadott közleményéhez - minden autósnak azt javasolja, hogy a biztosításváltással a megfelelő időben, az évfordulót megelőző 30-60-adik napban foglalkozzon.

Helyzetkép a kampányról

Az idei kampányban további 20-25 százalékkal csökkent a köteleződíjak átlagos szintje. Mindez már az egész szektort a jövedelmezőségi szint alá lökte, amit a biztosítók jelentős része – valószínűsíthetően – már csak más területekről elvont forrásokkal, illetve a szolgáltatások színvonalának csökkentésével tudnak kompenzálni. Az ebből fakadóan nehézkessé váló ügyintézés során szintén tovább nőhet a szakmai tapasztalatokkal és kapcsolatrendszerrel rendelkező alkuszok szerepe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG