Január elseje óta már szinte mindegyik kötelező biztosítást kínáló biztosító kihasználta az évközi díjhirdetés lehetőségét – természetesen egyikük sem a teljes tarifatáblát változtatta meg, csupán kisebb-nagyobb módosításokat vezettek be. Idén januártól ugyanis már nem csupán október végén, hanem az év bármely napján lehetőségük van új köteleződíjat hirdetni a biztosítóknak.
E módosítások alapvetően a lassú, óvatos díjnövekedés irányába mutatnak, noha egyes biztosítók bizonyos ügyfelei (például a magasabb bónuszfokozattal rendelkezők) további díjcsökkentést is tapasztalhatnak.
A kártörténeti nyilvántartás jobb lesz
A díjhirdetések egy részét januárban a PSZÁF generálta azzal, hogy elsősorban a 15 bónusz-malusz kategória következetes alkalmazását kérte számon a piaci szereplőkön. Emiatt számos biztosító törölni kényszerült azokat a kötődő pótdíjakat, illetve kármentességi kedvezményeket, amelyek pedig egy valóban kockázatarányos díjszabás irányába tett lépések voltak.
Nem nehéz belátni, hogy két B4 fokozatban lévő autós közül az képvisel kisebb kockázatot, aki A0-ból fokozatosan érte el ezt a szintet, nem pedig az, aki rövid időn belül két baleset okozása miatt került oda B8-ból – mondta Papp Lajos, a szövetség elnöke. Az új kártörténeti nyilvántartás azonban néhány éven belül megteremti a lehetőségét a valóban kártörténeti alapokon nyugvó díjszabásnak.
Korábban, az évi egyszeri díjhirdetés időszakában tendencia volt, hogy a piac alá ígérő, nyertes biztosítók a következő évben óvatosabban, magasabb szinten áraztak. Megfigyelhető, hogy a liberalizált díjhirdetési időszak bevezetésével ez a korrekció már év közben megjelenik.
Az évközi köteleződíj-hirdetéssel lassan felfelé araszolnak a díjak, de bizonyos ügyfelek akár árcsökkenést is érzékelhetnek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Foci-vb: ünneprontók ünnepe
16 perce
-
Hőkupola ide vagy oda, a globális klímavédőknek annyira nem sürgős
3 órája
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
16 órája
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
16 órája
-
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
17 órája
-
A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
18 órája
-
Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
18 órája
Mfor.hu Top24
- Lemaradva Európától: ebben még fejlődnie kell Magyarországnak – A hét ábrája
- Magyar Péterék belekóstolhattak Amerikába
- Hogyan alakíthatja át a Tisza-kormány a kamattámogatások rendszerét? Interjú
- Nézze csak: végre ez is kiderült a nyugdíjakról
- Áder János alapítványa után kockázatos befektetések sora maradhat hátra
- Leleplezés a BBC-től: gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot reklámozhatott az Insta
- Itt a jövő – Újabb helyszínen pattanhat vezető nélküli taxiba
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
17 órája
Nemzetközi
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
20 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
2026. július 4. 11:47
-
Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
2026. július 4. 11:16




