1p
Még csak egy hete nyilvánosak a kgfb-tarifák, de máris több mint egy tucat intézményt kellett felszólítania, vagy bírságolnia a pénzügyi felügyeletnek.

Négy biztosító és egy független biztosításközvetítő számára határozataiban megtiltotta a jogsértő, károkozás esetén is „bónuszvédelmet” ígérő biztosítási tevékenység végzését a PSZÁF. Egy biztosítót tavalyi díjhirdetési hibájának megismétléséért, egy másikat honlapján meg nem jelentetett tarifájáért is megbírságolta a hatóság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 13 darab, ma közzétett határozatában kötelezte a biztosítókat az azok által 2012. október 30-án megjelentetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjhirdetményekben szereplő jogsértések megszüntetésére.

A hatóság – amely a 2013-tól életbe léptetendő tarifák meghirdetése után gyors célvizsgálatot is lefolytatott több piaci szereplőnél – kötelezte az érintett biztosítókat, hogy 2012. november 16-án immár a jogszabályokkal összhangban ismételten hirdessék meg díjtarifájukat honlapjukon, illetve az eredeti díjhirdetést leközlő két napilapban. A bonus-malus díjszorzóikat jogsértő módon közzétett biztosítók számára a PSZÁF ugyanakkor 2013. január 2-ai határidővel írta elő a korrigált díjtarifák ismételt nyilvános közzétételét. Utóbbi kapcsán a hatóság vezetői levélben hívta fel 9 biztosító és a fedezetlenségi díjat meghirdető biztosítószövetség (MABISZ) figyelmét arra: a jövőben kellő alapossággal készítsék el tarifa hirdetményeiket.

Négy biztosító – Genertel Biztosító Zrt., Generali-Providencia Biztosító Zrt., KÖBE Kölcsönös Biztosító Egyesület, WÁBERER Hungária Biztosító Zrt. – és egy független biztosításközvetítő – Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. – esetében a PSZÁF megtiltotta a biztosított károkozása esetén is a meglévő bónuszfokozata megtartását, vagy az annak romlásából adódó díjfizetési kötelezettség ellensúlyozását szavatoló biztosítás további nyújtását. E konstrukció ugyanis ellentétes a bonus-malus rendszer alkalmazásával, a kgfb-hez kínált jogellenes kiegészítő terméknek minősül, s megsérti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról rendelkező törvényt.

A MABISZ támadja a törvénymódosítást
A MABISZ szerint a Polgári törvénykönyvbe ütközik és ellentétes az uniós eljárással is a kgfb-törvény módosító javaslata, amely meghatározza a gazdasági totálkár fogalmát, illetve azt, hogy csak számla ellenében fizethet a biztosító a sérült autó tulajdonosának. A jövő évi adótörvényekhez beadott, költségvetési bizottsági módosító indítvány szerint gazdasági totálkárosnak csak akkor számíthatna a jármű, ha a számlával igazolt javítási költségei elérnék vagy meghaladnák a balesetkori forgalmi értékének a 80 százalékát.

A MABISZ szerint egyetlen uniós országban sem határozzák meg a gazdasági totálkár százalékos mértékét, azt a biztosítókra bízzák. A javasolt módosítás komoly zavarokat okozna a nemzetközi károk rendezésében, ahol a 80 százalékosnál jóval alacsonyabban állapíthatják meg a totálkárt, a kárenyhítés érdekében. A tervezett szabály diszkriminálná a magyar károsultakat a külföldi károsultakkal szemben.

A módosító javaslat nagyon magas sérülési arányig javításra kényszerítené a biztosítottakat, ami jó a szervizeknek, azonban sérelmes a fogyasztóknak. Hasonlóan a szervizeknek előnyös a MABISZ véleménye szerint a másik javasolt módosítás is. Eszerint a vétlen károsult köteles lenne megcsináltatni az autóját, mert csakis így juthatna hozzá a kártérítéshez. Ez a szabály ellentmond a Polgári törvénykönyvnek, de egy, a közelmúltban éppen ilyen ügyben hozott ombudsmani állásfoglalás szerint magának az alaptörvénynek is - közölte a MABISZ.



Egymillió forintos bírsággal sújtotta a PSZÁF az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-t, mivel ugyanazt a díjhirdetési hibát követte el, mint egy évvel korábban. A társaság díjtarifájának egyik korrekciós tényezőjénél ugyanis a szöveges leírás szerint nem, a kiegészítő táblázat szerint viszont jár kedvezményesen korrigált díj a gazdálkodó szervezeteknek. Két millió forint bírságot kell megfizetnie a WÁBERER biztosítónak, mivel – a jogszabályi előírást megszegve – 2012. október 30-ig honlapján nem tette közzé a következő évre vonatkozó kgfb-díjtarifáit, továbbá díjhirdetménye több szempontból is kifogásolható volt.

Vezetői levélben tájékoztatta a PSZÁF a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét arról, hogy egyes biztosítók (bizonyos feltételek teljesülése esetén) ingyenes kgfb-szerződést kínálnak, míg mások a kgfb-szerződéshez ingyenesen kiegészítő biztosítási fedezete(ke)t nyújtanak. Ez a kgfb díján alapuló baleseti adó, illetve egyes nem-életbiztosításoknál a biztosítási adó kapcsán adójogi kérdéseket vet fel. A felügyeleti hatóság ugyancsak levélben hívta föl a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének figyelmét arra, hogy a Genertel és a KÖBE biztosítók a kgfb-díj korrekciós tényezőire vonatkozó üzembentartói nyilatkozatoknál személyes adatnak minősülő, a kgfb szerződésekhez nem szükséges információkat kívánnak begyűjteni és kezelni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG