1p
Becslések szerint idén 700 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Nekik december 31-ig kell megkötniük az új szerződést. Ha valaki elmulasztja ezt, januártól nincs fedezete, ráadásul súlyos pótköltségeket kell fizetnie. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége röviden sorra vette a leggyakoribb buktatókat és elkerülésük módjait.

Az autósok zöme már a november felmondással egy időben intézkedett új szerződése megkötéséről. Mégis, az előző évek tapasztalatai alapján körülbelül 70-75 ezren lehetnek olyanok, akik erre csak decemberben kerítenek sort. Többségük vélhetően úgy döntött korábban, hogy nem alkuszi közreműködéssel, hanem önállóan vált biztosítót, ilyenkor a régi szerződés felmondása értelemszerűen nem esik egybe az új megkötésével. Aki azonban az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és azon túl, hogy súlyos kárkockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz majd kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Ugyanígy járhat az is, aki intézkedett ugyan az új szerződéséről, ám az aláírt megbízásáról mostanáig nem kapott visszajelzést alkuszától. Ilyenkor egy telefon is elegendő ahhoz, hogy megbizonyosodjék arról, valóban eljutott-e a megbízása a teljesülésig. Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetősége. A 60. nap elteltével a biztosítóknak díjnemfizetés miatt törölniük kell a szerződést, nem érdemes tehát halogatni az első díj rendezését.

További problémákat okozhat az elsőként kiszámlázott díjösszeg nagysága. Ez ugyanis több ok miatt is eltérhet a kikalkulált értéktől:

-Baleseti adó – Ne felejtsük, a kiszámlázott díj alapesetben 30 százalékkal magasabb lesz, mint a kalkulált, hiszen a biztosítók az első díjrészlettel együtt kötelesek kiszámlázni a törvény által előírt baleseti adót is. Különösen beszedési megbízás esetén okozhat problémát, ha a megadott limitet az ügyfél nem az adóval növelt összeggel kalkulálta, mivel így a megbízás nem tud teljesülni, ami a szerződés törlését is eredményezheti.

-Kártörténeti nyilvántartás – A hatályos jogszabályok értelmében idéntől az autós kártörténetéről már csak a központi kárnyilvántartó rendszerből tájékozódhat a biztosító. Sem papíralapon, sem az előző biztosítótól nem kérhet közvetlenül információt. A rendszerben viszont százezernyi autós azonosító adatai hiányosak vagy nem egyeznek a lakcímkártyán szereplő adatokkal, így a kártörténet automatikusan nem lesz elérhető. Ennek híján viszont a biztosítónak az autóst A0 kategóriába kell visszasorolni. A probléma orvoslásáig a biztosító az ehhez tartozó magasabb összeggel kénytelen kalkulálni.

-Időközben bekövetkező baleset – Amennyiben az autós december végéig kárt okoz, az szintén befolyásolja az új bonus-malus besorolást. Alapesetben a kalkulálthoz képest két kategóriával esik vissza a besorolás, ami érezhető díjemelkedéssel jár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG