3p
Azonnal kötvényesülnek a jövőben az Allianz Hungária Biztosító szerződései, mivel az ügyfelek számára a képviselők egy új eszköz segítségével azonnal lehetővé teszik a bankkártyás fizetést. A megoldást a jövőben akár a pizzafutárok is alkalmazhatják.

A jövőben azonnal kötvényesülhetnek az ügyfelek biztosítási ajánlatai, köszönhetően annak, hogy az Allianz Hungária üzletkötői egy, a hazai piacon még újdonságnak számító, sőt, a világban is csak néhány országban kipróbált eszközzel azonnal befizethetik az első díjat. A megoldást egy, az Ingenico Group és a MasterCard közös fejlesztésében létrehozott mobil bankkártya-terminál biztosítja, amely akár chipes, akár érintőkártyás fizetést is lehetővé tesz.

Az Allianz tanácsadói folyamatosan kapcsolódnak be a programba a terminál 2014. október 31-i bevezetése óta, február 15-én már 560-an rendelkeztek ilyen megoldással. Három és fél hónap alatt csaknem 7000 tranzakciót bonyolítottak le az mPOS (mobil POS) terminálokon, amely révén az ügyfelek elkerülhetik a csekkbefizetést vagy a banki átutalás költségeit. Év végéig a biztosító mind  800 értékesítője rendelkezik majd ilyen készülékkel.

Az mPOS terminál igazi áttörést hozhat a házhoz járó szolgáltatók esetében - nemcsak a biztosítók üzletkötői, de a későbbiekben kiszállítók, sőt akár mesteremeberek is magukkal vihetik a könnyű, külön áramforrást nem igénylő eszközt, s ezeken a terminálokon bonyolódhat a szolgáltatások ellenértékének kifizetése. A terminál használata gyors és egyszerű, az okostelefonok elterjedésével kézenfekvő megoldás azoknak a szolgáltatóknak, amelyek eddig csak készpénzt fogadtak el, de szívesen változtatnának ezen”- mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A megoldás nagy előrelépés a készpénzmentes társadalom felé, mert általa olyan területen érhető el a kártyás fizetés, ahol eddig nem volt jelen. Világszerte egyre több vállalkozás választja a mobil fizetési terminálok - szakmai nevén mPOS - használatát annak érdekében, hogy növelje forgalmát, és jobb kiszolgálást biztosítson ügyfeleinek. Az Ingenico iCMP mPOS terminálja egy okostelefon vagy táblagép és egy hozzá tartozó iOS és Android alatt futó üzleti, értékesítési alkalmazás kiegészítésével működő bankkártya elfogadó megoldás. A terminál biztonságos Bluetooth kapcsolat segítségével kommunikál az okostelefonnal vagy táblagéppel. A megoldás különlegessége az is, hogy nincs kinyomtatott nyugta, ezeket az ügyfél emailen keresztül kapja meg és nem kell tárcájában őriznie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG