3p

Vidéken akár tégla lakást is vásárolhat az az egyedülálló, aki nettó 320 800 forintos átlagkeresetéhez igazított hitelt vesz fel ingatlanvásárláshoz. A hitellel viszuont sietni kell, tavaly december óta folyamatosan emelkednek a kamatok és ez várhatóan így lesz a következő pár hónapban is.

Sokan próbálkoznak megállapítani, hogy mit lehet pontosan vásárolni a KSH által átlagnak mondott munkabérből. Most a Duna House (DH) is megtette ezt. Az ingatlanforgalmazó is a statisztikai hivatal adataiból indult ki, amely szerint tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 320 800 forint volt.

Az új társasházi lakásokról ne nagyon álmodjon egy átlagbérrel rendelkező! (fotó: privatbankar.hu)
Az új társasházi lakásokról ne nagyon álmodjon egy átlagbérrel rendelkező! (fotó: privatbankar.hu)

Ez utóbbi összegből vezették le, hogy 20 évre, 10 éves kamatperiódusú, 5 százalékos kamatfixállással 24,5 millió forint hitelt vehetne fel egy egyedülálló. A legmagasabb energetikai besorolású új lakásokra érvényes, 2,5 százalékos zöldhitellel kalkulálva a hitelösszeg elérheti a 30 millió forintot is. Az elemzők úgy vélték, a két esetben a 20 százalékos önerőt 6,125, illetve 7,5 millió forint jelentené, a kínálatból pedig a 30,6-37,5 millió forint közötti ingatlanok is szóba kerülhetnek lakásvásárláskor.

A Duna House adatai szerint ebből az összegből a főváros pesti, de akár a budai oldalán is lehet egy panelt vásárolni. Vidéken viszont könnyebb a helyzet, hiszen a vásárló az ország keleti és a nyugati részében is beleférhet a keretbe: a panelek ugyanis átlagosan 18,8, a téglalakások pedig 23,9 millió forintért kaphatók. 

Két keresőből álló háztartásnál 14,625 millió forintos önerővel számolva már 58,5 millió forint is felvehető az átlagkeresetből. Az összes jövedelem így már 500 ezer forint feletti, amelyre a pénzügyi közvetítők egyedi kamatkedvezményt tudnak elérni a bankoknál. Ebben az esetben az önerő és a hitel együtt már több mint 73 millió forintos ingatlantértéket eredményez, amiből Budapesten is viszonylag széles körben lehet választani. Új építésű ingatlanhoz ráadásul a zöldhitel és a családi otthonteremtési kedvezmény mellett 5 százalékos áfavisszatérítés is igényelhető, ami tovább bővíti a lehetőségeket.

A fővárosban egy panelt, míg vidéken akár tégla lakást is vásárolhat az az egyedülálló, aki nettó 320 800 forintos átlagkeresetéhez igazított hitelt vesz fel ingatlanvásárláshoz. A KSH szerint a pénzügyi, biztosítási szektorban dolgozók kerestek a legjobban, bruttó 745 300 forintot 2021 január-november között. A legalacsonyabb átlagkeresetet, bruttó 264 800 forintot pedig a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén munkát vállalók vitték haza.

Amennyiben optimalizálnák hitelfelvételi lehetőségeiket az egy-egy adott szektorban dolgozó felek, akkor a családok előbbinél 146,5 millió, utóbbiban pedig mindössze 54,625 millió forintos forgalmi értékű lakásban gondolkodhatnának. A legmagasabb és a legalacsonyabb átlagkeresetű szektorok lehetőségei között tehát csaknem 100 millió forintos lehet a különbség.

Jelentős kereslet élénkíti az újlakáspiacot, így hoz emelkedő árakat 2022-ben, amiben nagy szerepe van a családtámogatásoknak és a zöldhitel programnak. A használt lakások iránti kereslet is élénk maradhat, amit a befektetési célú vásárlók visszatérése is segíthet. A Takarék Index elemzői átlagosan 5-7 százalékos drágulással számolnak, de az új lakások esetében ennél magasabb, 8-10 százalékos emelkedés valószínű. A társasházépítések fő helyszíne a főváros, de népszerű marad a nagyvárosi agglomeráció és a Balaton környéke is.

Címkék: Ingatlan Lakáspiac

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elér a tűréshatárhoz a lakáspiac? Nőhetnek még tovább az árak?
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 11:09
Így alakulhat a 2026-os év a lakáspiacon a szakértők szerint.
Ingatlan Újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 12:59
Tavaly decemberben újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac, így országosan 9646 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékos növekedés, éves összevetésben viszont 5,7 százalékos csökkenés – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House kedden az MTI-vel.  
Ingatlan Lefulladt az Otthon Start: 16 százalékos mínusszal zárt a lakáspiac
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:19
2025 végén viszont bővült a kínálati oldal.
Ingatlan Biztos, hogy jó áron vált meg az ingatlanjától? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 10:04
Volt olyan luxusvilla, amely 1,7 milliárd forintért kelt el 2025-ben.
Ingatlan Tíz ingatlanvásárlóból négy Otthon Starttal vesz lakást
Privátbankár.hu | 2025. december 31. 13:05
Panyi Miklós államtitkár gratulált annak a 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start által vett lakást, és elmondta: 15 ezer szerződés megkötése jelenleg is folyamatban van.
Ingatlan Betett az Otthon Start: egy jó időre vége a befektetési célú lakásvásárlásoknak?
Privátbankár.hu | 2025. december 30. 11:27
Ársapkát képzett az albérletpiacon a kedvezményes hitelprogram, 250 ezer forintos bérleti díj felett nehezített terep vár a lakáskiadókra.
Ingatlan Részletes számok érkeztek az Otthon Startról – már ezermilliárd felett az igénylések összege
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:13
Itt vannak az első száz nap eredményei – több mint 20 ezren már új lakásban szilvesztereznek az államtitkár szerint.
Ingatlan Airbnb-pánik Budapesten: több ezer család megélhetése forog kockán
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 17:54
Szakmai javaslattal állt elő a Magyar Apartmankiadók Egyesülete.
Ingatlan Mindent átírt az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 14:07
Változtak a lakáskeresők preferenciái és a hitelfelvétel módja az Otthon Start hitelnek is köszönhetően: népszerűbbek lettek a vármegyeszékhelyek, és sokan szeretnék a vételár 81–90 százalékát hitelből fedezni. Az új hitel iránt érdeklődők kétharmada az olcsóbb lakásokat keresi, de egyötödük 100 millió forintnál is többet költene új otthonára. Többek között ezek derülnek ki a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből.
Ingatlan Egy szót törölt az Otthon Start szabályozásából a kormány – hatalmas következményei lehetnek
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 06:46
Felpöröghetnek az építkezések a módosítás hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG