4p

Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 

Két és fél éves rekordot döntött az alku mértéke a budapesti lakáspiacon tavasszal – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Országosan még ezzel együtt is csak 0,1 százalékkal csökkent az alku tere, ami arra utal, hogy az erősen túlárazott fővárosi piacon egyre nehezebb megtalálni a vevőket az eladók által várt áron. Különösen a panellakások piacára igaz ez, ott az elmúlt hónapokban érezhetően visszaesett az érdeklődés.

A legtöbbet továbbra is a falvakban lehet alkudni, ott átlagosan 7,9 százalékkal olcsóbban keltek el az ingatlanok, mint amennyiért meghirdették őket. A kisebb városokban 5,9 százalék, a megyei jogú városokban pedig 4,5 százalék volt az alku átlagos mértéke. Érdekesség ugyanakkor, hogy míg a községekben és a kisebb városokban szűkült a téli hónapokhoz képest az átlagos alku, a megyei jogú városokban és Budapesten nőtt annak mértéke.

A megyei jogú városokban jelentősen csökkent az engedmény a házaknál: a téli 7 százalék után tavasszal 5,2 százalékot voltak hajlandók lemenni a végső hirdetési árral az eladók. Ezzel párhuzamosan viszont a vidéki nagyvárosok paneljei esetében a legutóbbi 2,4 százalékkal szemben már majdnem 5 százalékot lehetett alkudni. A kisebb városokban és a községekben elsősorban a piac javát kitevő házak esetében lehetett a korábbinál nagyobb árengedményeket kicsikarni. 

Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felújítandó családi ház, amely februárban került a piacra, végül 14,2 millió helyett 6 millió forintért talált gazdára mindössze egy hónap után. Egy átlagos állapotú nógrádi ház áll, amelyet 29 millió forintért szerettek volna eladni, végül 15 millióért találtak rá vevőt, igaz, már 2024 óta a piacon volt. Ezek azonban szélsőséges példák.

Budapesten 11 százalék volt a rekord

A főváros külön kategóriát képviselt, a 4 százalékos átlagos alku jelentős emelkedést jelent a télen mért 2,9 százalékhoz képest: utoljára két és fél éve, 2023 őszén voltak ennél kedvezőbb helyzetben a vásárlók. A leglátványosabb ez a folyamat a fővárosi házak esetében volt, ahol a téli 1,4 százalék után most 4,9 százalékot tudtak alkudni a vevők, a panellakások esetében 1,7 százalékról 3,6-ra emelkedett az átlagos engedmény mértéke. A legjobban a téglalakások őrzik az értéküket, de azon a piacon is 4 százalékra nőtt az átlagos alku. 

„Az év elején lefutott az Otthon Start második hulláma, ez nagyjából márciusig kitartott, azonban az április és a május már gyengébben alakult keresletben” – emelte ki az adatok kapcsán Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője hozzátette, hogy továbbra is fordított arányosság van a forgalom és az alku változása között, országosan a tranzakciószám növekedésével csökkent az engedmény mértéke, Budapesten azonban ezzel ellentétes volt a folyamat.

„Az utóbbi két hónapban elsősorban a panelek piacáról hallani olyan híreket, hogy megtorpant a kereslet, miközben bővült a kínálat. Ez nem véletlen, hiszen ezek a lakások vannak talán a leginkább túlárazva Budapesten” – mondta Valkó. Szerinte a fővárosi piacon most tapasztalható folyamat egyértelműen annak eredménye, hogy a lakásokat sokszor irreális áron hirdetik meg, ezt fűtötte tavaly ősszel és az idei év elején az Otthon Start hitelprogram is, de a jelek szerint az árak már kezdik elérni a vevők tűréshatárát. 

A panelek között a legnagyobbat egy alföldi kisvárosban lehetett faragni az árból, ahol 12 millió forint helyett végül 9,5 millióért vittek el egy 56 négyzetméteres átlagos állapotú lakást. Bármennyire is túl voltak már árazva a budapesti panelek, a legnagyobb alku így is alig 11 százalék volt a tavaszi hónapokban azon a piacon. Sőt, a XVIII. kerületben egy jó állapotú panellakást, amelyet az előző tulajdonos 50 millió forintra értékelt, végül 53,5 millióért tudott eladni. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG