3p

Csökken a bankok által önként vállalható teljes hiteldíjmutató, ez jó hír a lakásvásárlást tervezőknek.

Tovább mérséklődhetnek a lakáshitelpiaci kamatok, a mostani 8,5 százalékkal szemben ugyanis 7,3 százalékra csökken a bankok által önkéntesen vállalt teljes hiteldíjmutató (thm) jövő januártól. Ez pedig azoknak is jó lehetőséget nyújt majd, akik nem teljesítenek meglévő gyermekre vagy gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagyis nem jogosultak az államilag támogatott, kedvezményes kölcsönökre. A lakáspiacon is élénkülést hozhat a kamatplafon csökkentése, az idén várható 110 ezer lakás-adásvétel után jövőre 120-130 ezer tranzakcióra van kilátás – olvasható a money.hu és az ingatlan.com közös összeállításában.

„Ráfér lakáshitelpiacra az élénkülés. Az idei első félév végén ugyanis a fennálló lakáshitelállomány 4039 milliárd forintot tett ki ez 0,3 százalékos csökkenést jelent a múlt év végi 4041 milliárdhoz képest. Az állomány visszaesésére pedig több éve nem volt példa. A 7,3 százalékos szint csak a felső határt jelenti, a bankok pedig jó eséllyel versenyezni fognak egymással, hogy ki tud minél alacsonyabb thm-mel új lakáshitelt kínálni. Fontos persze látni azt is, hogy a legkedvezőbb lakáshiteleknél már most is 7,3 százalék alatt marad a thm, éppen ezért kihagyhatatlan lépés az összehasonlítás, mielőtt jól hangzó ajánlatot fogadunk el”

– mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Különösen azoknak lesz kedvező a kamatplafon-csökkentés, akik nem jogosultak az államilag támogatott lakáshitelekre. A szakember hozzáfűzte: A 6 százalékos kamatszint lélektani határt jelent a hitelfelvételi kedvet tekintve, a kamatplafon januári 7,3 százalékra mérséklése pedig ebbe az irányba tett fontos lépés, hiszen a 7,3 százalékos vagy alacsonyabb thm már hatossal kezdődő kamatszintet jelent. A hitelfelvételi hajlandóság erősödéséhez hozzájárulhat az infláció visszahúzódása, valamint az is, hogy a fizetések várható emelkedése miatt a reálbérek megint emelkedő pályára kerülnek.

Az infláció visszahúzódása és a reálbér-emelkedés fokozhatja a kamatcsökkenés jó hatását. Fotó: Pixabay
Az infláció visszahúzódása és a reálbér-emelkedés fokozhatja a kamatcsökkenés jó hatását. Fotó: Pixabay

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

„A hosszabb távú adatokból egyértelműen kirajzolódik az a tendencia, hogy az alacsony lakáshitel-kamatok jelentősen növelik az eladó lakások iránti érdeklődést és az adásvételek számát is.  A 2010-es évek második felében ennek lehettünk a tanúi. 2017 és 2019 között ugyanis 22-25 százalékkal nagyobb volt az eladó lakások iránti érdeklődések száma a 2016-os szinthez képest.  Az erőteljes növekedésnek az sem szabott gátat, hogy időközben pont a kereslet és az alacsony kamatszintek miatt jelentősen emelkedett az eladó lakások ára”

– tette hozzá Balogh László. Az ingatlan.com szakértője arra számít, hogy az idén várható 110 ezer adásvétel után jövőre már legalább 120-130 ezer tranzakcióra kerül sor a lakáspiacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG