1p
A használt lakáspiac első negyedéves adatai szerint a végtörlesztési hajrától eltekintve 20 százalékkal emelkedett a tranzakciók száma. A fővárosban a használt téglalakások közül a 10 milliós ingatlanok voltak a legkeresettebbek, a téglaépítésű házak közül Pest megyében a 16 milliós, a nyugati országrészben pedig a 14 milliós ingatlanok iránt érdeklődtek leginkább.

Az Otthon Centrum eladásai alapján az első negyedévben 44 százalékkal több használt ingatlan cserélt gazdát, mint az előző év azonos időszakában. A végtörlesztés miatt erős januárt figyelmen kívül hagyva 20 százalékkal több tranzakció volt februárban és márciusban, mint egy évvel korában. A végtörlesztés utáni visszaesés is kisebb volt a vártnál, így jó hír a piacnak, hogy a tavalyinál erősebben indult a 2012-es év. Átlagban 18 százalékos túlárazottság jellemzi a családi házak szegmensét az első negyedévben, míg az országos átlag a teljes használt lakóingatlanok piacán tizenhárom százalék.

A becslések szerint a válság éveiben stabil, 90 ezer körül alakult az adásvételek száma. A kereslet azonban átrendeződött nagyobb figyelem jut a használt lakás piacra, a nyugati országrészben kisebb a visszaesés az eladások számában, Pest megye és Budapest komolyabban érintett a csökkenésben. A kereslet a panellakások iránt nem csökkent, megváltozott azonban tranzakciókban szereplő családi házak társasházi lakásokhoz viszonyított aránya, a válság éveiben arányaiban több családi ház adás-vétel történt. Az Otthon Centrum előrejelzése szerint idén az árak stagnálása várható. Az áremelkedéshez stabil, a gazdasági folyamatokkal alátámasztott keresletélénkülésre van szükség.

Az Otthon Centrum adatai szerint 2007-ről 2012 első negyedévére az értékesítési idő közel megduplázódott. A legalacsonyabb értékesítési idővel a panel lakások esetében kell számolni, kevesebb, mint 3 hónappal. Az átlagos értékesítési idő az első negyedévben a használt téglalakások esetében 126 nap, míg a használt téglaházak esetében 218 nap volt.

Budapesten a 10 milliós használt téglalakások a legkeresettebbek

A használt téglalakások iránt a fővárosban a legtöbb érdeklődés a 10 millió forintos sávba eső ingatlanokra érkezett az első negyedévben. A szórás viszonylag nagy, a 20 millió forintos tartományba tartozó ingatlanokra is szép számmal jelentkeztek érdeklődők, és a keresők több mint negyede a 20 millió forint fölötti sávban keres.

Pest megyében nem lehet egyetlen preferált ingatlanárat megállapítani, a 8, 10, de a 17 milliós sávba eső ingatlanokra is hasonló számú érdeklődés érkezett. Az adatokból jól látszik, hogy a használt téglalakások kereslete az agglomerációban 6 és 20 millió forint között mozog, tehát nem beszélhetünk annyira széles keresletről, mint a budapesti használt téglalakás piacon. A 17 milliós legkeresettebb kategória fölött a kereslet ötöde jelenik meg.

Az ország nyugati felében a legtöbb érdeklődés a 6 milliós sávba eső vételárú használt téglalakásokra érkezett, de a 8 milliós ingatlanok iránt is sokan érdeklődtek. A 20 milliónál értékesebb téglaépítésű lakásokra már kevesebb kereslet mutatkozik, de a keresések több mint negyede így is a 13 millió fölötti értéktartományba esik. Az ország keleti felében az első negyedévben a legtöbb érdeklődés a 9 millió forint körüli téglalakásokra érkezett. Hasonlóan az ország nyugati feléhez, a keresések negyede érkezett a 13 milliónál értékesebb lakásokra.

Használt panellakást 9 millióért venne mindenki

A fővárosban a panellakások piacán a legtöbb megkeresés a 9 millió forintos tartományba eső lakásokra érkezik. A használt téglalakásokkal szemben a kereslet egy szűkebb értéktartományra koncentrálódik, az érdeklődések 90 százaléka az 5 és 13 millió forint közötti sávba eső ingatlanokra érkezett 2012. első negyedévében.

Pest megyében a fővároshoz hasonlóan a legtöbb érdeklődés a 9 millió körüli panellakásokra érkezett, és itt az érdeklődések szinte csak erre az értéktartományra korlátozódnak. A nyugati országrészben a panellakások piacán a legtöbb érdeklődés a 6 millió körüli tartozó ingatlanokra érkezik. A második legkeresettebbek pedig a 7 milliós panellakások. A kereslet még koncentráltabb, az érdeklődések a 4 és a 10 milliós tartomány közé eső ingatlanokra érkeztek. A keleti országrészben nincs jelentős különbség az ország másik feléhez képest, a panellakások piacán. Szintén kis értéktartományra koncentrálódik a kereslet, a 7 millió körüli a legkeresettebb ár.

Használt téglaépítésű házak 5 és 50 millió között

A fővárosban a téglaépítésű házak piacán az érdeklődés széles értéktartományban mozog, e mögött részben a családi házak viszonylag heterogén jellege áll. A legtöbb megkeresés a 30 millió körüli ingatlanokra érkezett, ám hasonlóan népszerűek a 13 milliós, illetve a 20 millió forintos házak is. Az érdeklődések 90 százaléka 5 és 50 milliós tartomány között szóródik.

Pest megyében a téglaépítésű házakra érkező érdeklődések többségében a 16 millió körüli ingatlanok szerepelnek. Stabil kereslet mutatkozik a 10 és 22 millió közötti értéktartományban, ide tartozik az érdeklődések 60 százaléka. A második legkeresettebb érték a 20 milliós tartomány. Az ország nyugati részén a használt téglaépítésű házak közül a legtöbb érdeklődés a 14 millió körüliekre érkezett. Szintén keresett a 13 és a 10 milliós kategória.

A téglaépítésű házak piacán a kereslet szélesebb értéktartományt fed le, mint a téglalakások piacán, de a fővárosi házpiachoz viszonyítva szűkebb tartományon mozog, hiszen itt az érdeklődések 90 százaléka az 5 és 33 millió közötti tartományba esik. A keleti országrészben a kereslet némileg a kisebb értékű házak irányába tolódott, a legtöbb érdeklődésben a 7 milliós ingatlanok iránt mutatkozott. Az érdeklődések 90 százaléka az 5 és 28 millió közötti értéktartományba esik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG