1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Évtizedes mélyponton volt az ingatlanpiaci adásvételek száma 2011-ben. A várt gazdasági növekedés elmaradt, ez a végtörlesztéssel együtt lenyomta az árakat a piacon. Az FHB Lakásárindex tavaly nominálisan 1,9 százalékkal, az utóbbi két évben 3,3 százalékkal csökkent, idén a lakásárak stagnálása várható. A foglalkoztatás és a jövedelmek bővülése élénkíthetné a keresletet.

A lakáspiaci forgalom 2011-ben is alacsony szinten stagnált. Az adásvételek száma évtizedes mélypontját mutatja, a piac három éve hibernált állapotban várja a fordulatot, a végtörlesztés miatti forgalomnövekedés nélkül az elmúlt 3 év minimumértékét regisztrálnánk. Az eddigi információk alapján a tavalyi tranzakciószám - 92 ezer - alig harmada a 2003. évi csúcsértéknek.

 

 

A tavalyi év elején publikált FHB Lakásárprognózis 2011-re 2%-os nominális áremelkedéssel számolt, az év második felére várva a lakásárak emelkedését. Az akkori prognózis azzal számolt, hogy a kínálati oldal visszaesése és korlátozása (az árverezési szabályozás) megtámasztja a kereslet gyengeségének árcsökkentő hatását, limitálva ezzel az áresést. Az év során azonban folyamatosan romlottak a konjunktúra kilátások, mely a keresletre és a várakozásokra erőteljesen hatott, így évközben stagnálásra módosult a 2011-es előrejelzés.

 

 

A konjunktúra vártnál kedvezőtlenebb alakulása és kedvezményes végtörlesztés lakáspiaci hatásai miatt azonban az év második felére várt áremelkedés helyett árcsökkenés realizálódott. A végtörlesztés során a lakosság – a lakásvásárlásra is – felhalmozott megtakarítását részben hiteltörlesztésre fordította, valamint a piaci szereplők egybehangzó tapasztalata szerint az eladók a jogszabályi határidő miatt hajlandóak voltak többet engedni az eladásra kínált lakások árából. Ez alapján a kedvezőtlenebb makrogazdasági, pénzügyi környezetnek valamint a végtörlesztésnek tulajdonítható, hogy a lakásárak 2011-es szintje alulmúlta az FHB korábbi várakozásait.

Az FHB Lakásárprognózis szerint idén sem várható lényeges eltérés az árak alakulásában. Az állami támogatás - a gyakorlati tapasztalatok szerint - két negyedév után érezteti hatását az újlakásépítésben. Az ez év elejétől élő szocpol támogatás azonban önmagában nem lesz érezhető hatással az idén, mert csak a kamattámogatásos hitelkonstrukcióval együtt lehet érezhető hatással - mondta Harmati László, az FHB üzleti vezérigazgatója a lakásárindex bemutatásakor. A használt lakások vásárlását és a felújításokat viszont már a második félévtől élénkítheti a kétféle támogatás, ha a kamattámogatott hitelek hamarosan megjelennek a piacon - tette hozzá.

Az FHB Lakásárindex 1998. I. negyedévétől mutatja a magyarországi lakásárak alakulását. Kezdeti értéke volt a legalacsonyabb: 45,6-ről indult, tetőpontját 2008. I. negyedévében érte el 200,7-es értékkel. Az országos lakásárszint csökkenése az utóbbi két évben lelassult: 2009 második feléhez képest, két év alatt mindössze 3,3%-kal csökkenés volt mérhető; 2011. második felében azonban az első félévhez képest további 1,6%-kal csökkentek a lakásárak.

 

 

A piacot a foglalkoztatás és a jövedelem egyaránt befolyásolja. Ahhoz azonban, hogy ezek növekedése keresletet élénkítsen, több foglalkoztatási szegmensben, több földrajzi területen kell érvényesülnie - főleg a középosztályt érintve -, és legalább egy évig kell tartania - mondta Harmati László.

2012-re összességében - a tavalyi átlagnál némileg élénkebb forgalommal - 2012 egészére a lakásárak stagnálása várható, az év második felében törékeny növekedési kilátással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG