4p

Csökkentek a fővárosi lakásárak.

A harmadik negyedéves négyzetméterárak a legdrágább budai és belvárosi kerületekben nagyon hasonlóan alakultak, illetve minimális eltérést tapasztaltunk az egyes városrészek között – közölte Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Mindez azzal magyarázható, hogy vásárlói preferenciában a korábbinál nagyobb szerepet játszik az ingatlan állapota, vagyis az, hogy igényel-e költséges felújítást vagy sem - tette hozzá a szakember. 

A használt téglalakások átlagos négyzetméterára kereken 1 millió forint, ami az előző év azonos időszakánál mindössze 0,5 százalékkal magasabb, viszont az előző negyedévhez képest már 0,8 százalékkal mérsékeltebb ár. A legdrágább kerület a XIII., átlagosan 1,19 milliós négyzetméterárral, majd a III. (1,18), a II., illetve az V. kerület (1,16 millió forint) a sorrend. A budai oldalon a XXII. kerületben, míg a belvárosban a VIII. kerületben alacsonyabbak csak az árak, miután a fajlagos átlagár 725 ezer forint volt július és szeptember között, azonban a legtöbb budai és belvárosi kerületben ugyancsak 1 millió forint körüli volt az átlag. A külső pesti kerületek ennél olcsóbbak, ott a 700-800 ezer forint közötti fajlagos ár a jellemző.

A jelenlegi árak megközelítőleg egy százalékkal (0,8 százalékkal) alacsonyabbak az előző negyedévinél, a kerületek zömében +/-5 százalék alatti a változás. Ugyanakkor a városrészek eltérő értékeket mutatnak, amíg a belvárosi kerületekben 2 százalékkal emelkedtek, addig a budai és a külső pesti kerületekben átlagosan 4 százalékkal csökkentek.

A panel is olcsóbb lett. Fotó: Pixabay
A panel is olcsóbb lett. Fotó: Pixabay

A panellakások négyzetméterára 734 ezer forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 3,5 százalékkal alacsonyabb, de az április és június közötti időszakhoz viszonyítva is 1 százalékos mérséklődést jelent. A négyzetméterár a XIII. kerületben a legmagasabb, 880 ezer forintos átlagértékkel, majd a XI. kerületet (822 ezer), a XIV. kerület (784 ezer) és a III. kerület (777 ezer forint) a sorrend. A XV. és XIX. kerületeket is még 700 ezer forint feletti átlagár jellemzi, a többi városrészben azonban már 600-700 ezer forint között alakul a panellakások átlagos négyzetméterára. Ezúttal Csepel helyett a XX. kerület lett a legolcsóbb.

Árváltozás szempontjából a III. és XIII. kerület említendő, ahol 7, illetve 9 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak. A skála másik felén a VIII., és néhány külső pesti kerület (IV. és XX.) található, az utolsó negyedév 5 százalékot is meghaladó árcsökkenésével.

Ezzel szemben a használt házak átlagos négyzetméterára 691 ezer forint, ami 2022. III. negyedévéhez viszonyítva 15 százalékos, míg az előző negyedévhez képest 6 százalékos növekedést mutat, vagyis a három ingatlantípus közül egyedül ebben a szegmensben nőttek az árak. Soóki-Tóth Gábor véleménye szerint mindez összefügg azzal, hogy a piac egy évvel ezelőtt szembesült a rezsiszabályok kedvezőtlen változásával, de a kezdeti sokk elmúltával a tehetősebbek újra efelé a piaci szegmens felé fordultak. Ráadásul az elmúlt években megszokottnál alacsonyabb volt a kereslet, ami erősítette az összetételhatást.

A családi házak esetében továbbra is a budai kerületek a legdrágábbak, a II., III. és XI. kerületben egyaránt 1 millió forint körüli négyzetméterár az uralkodó, míg XXII. kerületben 820 ezer forint a mértékadó átlag. Ezt a pesti oldalon egyedül a XIV. kerület haladja meg 900 ezer forintos átlag értékkel, míg a kerületek többségében állapottól függően 500-700 ezer forint közötti négyzetméteráron kelnek el a használt házak.

A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk hétről hétre beszámol a lakáspiac egy-egy érdekes körzetéről. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG