4p
A szakértők azt tanácsolják: érdemes eltolni a nyaralóvásárlást jövő év elejére, az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan most is kissé visszaesnek majd az árak az erős őszi szezon után. Az átlag hirdetési ár a hétvégi házak esetén 19 millió forint, a balatoni települések azonban jóval drágábbak.

A nyaralók kínálati ára – az előző évek tapasztalatai alapján – az év első hónapjaiban éri el a legalacsonyabb szintet, ilyenkor ugyanis az előző negyedévhez képest csökkenés következik be. Jól példázza ezt a 2016-os év, amikor az első és a második negyedévben 14 millió forintos átlagárral lehetettszámolni, majd ez folyamatos növekedésnek indult és év végére elérte a 19 milliós határt. 2017 ehhez nagyon hasonló mintázatot mutat mostanáig, így bátran prognosztizálható az év eleji áresés, ami vásárlási szempontból sokkal kedvezőbb – áll az Otthontérkép októberi nyaralópiaci elemzésében.

Siófok viszi a prímet

A 10 legdrágább térségek egy kivétellel a Balaton közelében helyezkednek el, így kijelenthető, hogy a nyaralópiac abszolút vezére továbbra is a magyar tenger, jóllehet az átlag hirdetési árak tekintetében itt is nagy a szórás. Míg a legdrágább helyen, Siófokon átlagosan 29 millió forintba kerül egy nyaraló (annyiba, mint egy családi ház), addig a Keszthelyi térségben csaknem 10 millió forinttal kevesebbe.

„Az ingatlanfejlesztők olyan társasházakat építenek a part mentén és nem túl távol tőle, amelyek állandó lakásra is kiválóan alkalmasak. Jelenleg hat-nyolc nagyobb és néhány kisebb ilyen is zajlik a térségben. Az árak nem ritkán megközelítik, egyes esetekben meg is haladják az átlagos budapesti négyzetméterárakat” – számolt be Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

Építőanyag tekintetében természetesen a tégla a kedveltebb, az azonban meglepő, hogy ez milyen jelentősen megmutatkozik az árakban is, a tégla nyaralóért ugyanis átlagban 30 százalékkal kérnek többet, mint egy fa vagy könnyűszerkezetes házért, ami bizony több millió forintos eltérést is jelenthet.

Új balatoni lakóingatlan fejlesztések

Beruházás neve

Fejlesztő

Lokáció

Lakásszám

Tervezett átadás

Lelle Resort

OTP Ingatlan

Balatonlelle

151

2018

LelaApartment&Residence

LelaInvest

Balatonlelle

83

átadva

Villa Siófok

GreenHomes

Siófok

5

2018

Panoráma Part Siófok

Struktúra Zrt.

Siófok

148

2018

VIP Lakópark

VIP Service Kft.

Siófok

137

2007-től

SunsetResort

Otthon Centrum

Fonyód

86

2019

Party Villa Family

Proper Holding

Szántód

14

2018

Germering 7 Társasház

Royal 21 Kft.

Balatonfüred

30

átadva

Honvéd utca Társasház

Royal 21 Kft.

Balatonfüred

17

átadva

CarinaResidence

Vex-Holding Zrt.

Balatonfüred

64

2018

Mediterrán Udvar

Arizzo Bt.

Balatonboglár

12db

2017

Platán Lakópark

OTP Ingatlan

Balatonboglár

76

átadva

Royal Homes

Royal Homes

Keszthely

175

2018-tól

Komárom-Esztergom és Csongrád a legolcsóbb

Megyei bontásban Somogy és Veszprém vezetik a rangsort, ezeken a helyeken van a legtöbb nyaraló, melyek átlagosan 23-24 millió forintba kerülnek. A 19 milliós országos átlagárat felülmúlja még Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is 20 millió forinttal. A több országrészekben átlag alatti nyaralóárakkal lehet kalkulálni, a legolcsóbban pedig Csongrád és Komárom-Esztergom megye.

A lakáspiac sokszínűsége a nyaralók terén is megmutatkozik, leginkább az árak tekintetében. A balatoni fölény mindenféle szempontból elvitathatatlan, hiszen itt találhatók a legdrágább ingatlanok, itt fordulnak elő legnagyobb számban a nyaralók és az országrész ismertsége is a legmagasabb.

Számolj velünk!

Segítünk megtalálni a legjobb lakáshitelt és lakástakarékot gyorsan és egyszerűen!
A bankok legjobb ajánlatait itt találhatod >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG