2p
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint korábban soha nem feltételezett magasságokba kerültek a lakásárak: ma egy használt lakás „átlag” ára 16 millió, egy új lakásé több mint 27 millió forint. Ennek ellenére sem kell lemondanunk arról, hogy gyermekeinket önálló lakáshoz juttassuk.

A gyermekes családoknak talán a legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudják biztosítani gyermekeik jövőjét. Gondos szülőként amellett, hogy a felnevelésükről, az egészséges környezetről és a taníttatásukról gondoskodunk, szeretnénk, ha gyermekeink biztos alapokon kezdhetnék meg önálló életüket. Ebbe az is beletartozik, hogy jó lenne legalább egy „induló” lakáshoz, vagy az azt megalapozó nagyobb összeghez hozzásegíteni őket, mire megkezdik az önálló életüket.

A mai lakásárak ismeretében ez nem könnyű szülői/nagyszülői feladat, mivel az elmúlt években folyamatosan emelkedtek a magyarországi lakásárak. A KSH legfrissebb adatai szerint egy használt lakás négyzetméter-ára átlagosan 241 ezer forint volt a legfrissebb összesített statisztikák szerint, 64 százalékkal több, mint öt évvel korábban. Az új lakások esetében a növekedés még erőteljesebb: a 433 ezer forintos átlagos négyzetméterár 67,8 százalékkal haladja meg a 2014-es, 294 ezres szintet.

A Központi Statisztikai Hivatal alábbi adatai azt mutatják, hogy mekkora összegre volt szükség ahhoz, hogy egy „átlagos” használt ingatlanhoz hozzá tudjunk jutni.

A lakásárak változása az elmúlt öt évben (átlag, millió Ft-ban)
Év Használt lakás Új lakás
2014 10,3 17,0
2015 11,6 18,3
2016 12,7 19,7
2017 14,0 22,6
2018 16,0 27,6

De a helyzet egyáltalán nem reménytelen. A Fundamenta éppen a gyermekek lakáshoz jutásának megoldására dolgozta ki Gyerek Lakásszámla konstrukcióját. Ha rendszeresen, kisebb összegeket megtakarítunk, elérhetjük, hogy gyermekünk saját otthonban kezdje majd önálló életét.

A Fundamenta Gyerek Lakásszámlával akár már a gyermek születését követően azonnal is megkezdhető a takarékoskodás, amely 193 hónapon (16 év 1 hónap) keresztül folytatható és minimum havi 20 ezer – maximum 100 ezer forint – megtakarításával a futamidő végére a felvehető hitelösszeggel együtt, akár 10-50 millió forintos, lakásra fordítható összeggel rendelkezhetünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG