Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
3p
Akár már hárommillió forintért lehet üdülőt vásárolni a Kőrösök és Tisza mentén. A víkendház befektetésnek sem utolsó, vannak olyan települések, ahol az ingatlanok ára egyetlen év alatt a duplájára emelkedtek. A versenybe már a külföldiek: szerbek, románok, ukránok és oroszok is beszállnak. A vevőknek a fürdőhely közelsége a leginkább meghatározó.

Idén reneszánszukat élik az üdülőépítések, elsősorban a Tiszántúli területek törnek rohamosan előre. A magyarok új kedvencei a korábban is népszerű Hajdúszoboszló és Tisza-tó mellett a Kőrös-menti kisvárosok. Mivel a települések ingatlanárai messze elmaradnak a nagyvárosokétól, egyre növekszik irántuk az érdeklődés. Ráadásul még nem váltak túlzsúfolt turistaparadicsommá, egyelőre jobbára a hazai kikapcsolódni vágyók kedvelt célpontjai. A térség további előnye, hogy felfutóban van a fürdőzésen túl a horgászturizmus is, így még szélesebb körből érkezhetnek nyaralók. A Kőrösök mentén: Gyomaendrődön, Gyulán és Szanazug területén akár már hárommillió forintért lehet találni eladó nyaralót. Ennél drágábban, de még messze nem a nagytavakhoz mérhető áron, tízmillió forinttól kezdődően lehet üdülőingatlanhoz jutni Orosházán, Gyopárosfürdőn és Szarvas környékén. Akinek pedig nagyobb keret áll rendelkezésére, a Tisza-tó vidékén, ill. Hajdúszoboszlón találhat magának ideális házat, úgy 15 millió forinttól kezdődően. A nagytavak már más árkategória, ott még egy tizest hozzá kell adni ezekhez az árakhoz.

Minden századik magyarra jut egy nyaraló

Az üdülők építési hulláma 1970-ben indult, a lendület bő három évtizedig, még a rendszerváltást követően is kitartott. Ez idő alatt összesen 93 741 üdülőingatlan épült országszerte (KSH). Az ezredfordulón már ezer alá bukott az évente épülő víkendházak száma, azóta is szinte töretlen a csökkenés. Az elmúlt másfél évtized alatt a korábbinak csupán tizede épült. A mélypont 2015 volt, amikor mindössze 282 üdülőt adtak át, ehhez képest markáns emelkedést jelent a 2016-ban épített 368 ingatlan. „A válság lenullázta az amúgy is gyengélkedő piacot. A kétezer-tízes évek elején kevés építkezési engedélyért folyamodtak a magyarok, így az évtized közepére is csekély számú üdülő épülhetett” – kommentálta a jelenséget Nagy Péter, az OTP Ingatlanpont keleti régiójának vezetője.

Az ingatlanvásárlásánál a legfőbb szempont a fürdőhely közelsége. Az óváros, vagy épp városcentrum elérhetősége csak másodlagos. Nagy Péter szerint a víkendházak hosszú távú befektetésnek is ideálisak, mert az érintett területeken folyamatosan nőnek az ingatlanárak.

Ráadásul a szezonban folyamatosan kiadható az üdülő, és nem utolsó sorban a tulajdonos családnak is pihenési lehetőséget jelent. Minimális a fenntartása: évente ötven, nagyobb ingatlan esetén százezer forintot emészt fel a rezsi. Kiadás esetén természetesen növekszik, de a bevétel arányában még mindig jó üzletet jelent. Ugyanakkor az OTP Ingatlanpont adataiból az is kiderül: egyre több külföldi befektető vet szemet a kiaknázatlan lehetőségre. Míg a Kőrösöknél szerb és román nemzetiségű befektetők építenek elsősorban szezontól függetleníthető luxusnyaralókat; addig a drágább üdülőövezetekben az oroszok, illetve ukránok válogatnak a kínálatból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Otthon Start: a szakértők se tudják, mi történik?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 11:24
Normalizálódik a piac vagy éppenséggel még jobban elszállhatnak az árak? A szakértők sem értenek egyet – az árak mindenesetre kilőttek.
Ingatlan Százezrek telefonálnak az ingatlanhirdetések láttán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 09:36
Utoljára 2021 tavaszán telefonáltak annyian eladó ingatlanok után érdeklődve, mint augusztusban. Több az új hirdetés, mégis kevesebb eladó lakás maradt a hónap végére: a kereslet felszívta a kínálatbővülést.
Ingatlan Nem minden bank fogja ugyanazt kínálni az Otthon Startban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 29. 10:28
Hétfőn indul a program, de nem mindenhol pontosan ugyanúgy.
Ingatlan Máris 3-5 százalékot drágultak a lakások az Otthon Start bejelentése óta
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 08:05
A kereslet miatt emelkednek az árak.
Ingatlan Ezt jelenti a CSOK és az Otthon Start összefonódása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 26. 07:46
Emelkedik az értékhatár, illetve a CSOK-os kedvezmények is érvényesíthetők az Otthon Startnál házasság és gyerekvállalás esetén.
Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG