5p
Legfeljebb 40 négyzetméteres és legalább másfél-két lakószobás ingatlant érdemes vásárolni, és nagyon fontos a jó lokáció. Hogy mi is számít jó lokációnak, azt az alapján lehet eldönteni, hogy milyen vevőkörnek szeretnénk majd továbbértékesíteni a lakást, vagy mire szeretnénk használni azt.

Tudjuk, hogy kinek szeretnénk majd eladni, vagy kiadni?

Ha például diákoknak szeretnénk eladni, vagy kiadni a megvásárolt lakást, az egyetemek körül kell keresgélnünk. Folyamatosan figyelve a piaci ajánlatokat – mondja Kövesdi Marcell ingatlanszakértő.

De, ha mondjuk az idősebb, nyugdíjas generációt célozzuk meg, akik szintén előszeretettel vásárolnak kisebb méretű lakásokat, arra is érdemes figyelni, hogy ők – másokkal ellentétben – szívesen vesznek földszinti lakásokat. Náluk fontos lehet még, hogy a környéken legyen zöldterület, vagy akár park.

Van olyan vevőkör is, amelyik kifejezetten panellakásokat vesz szívesen, elsősorban olyanokat persze, amik jó állapotban vannak – úgy a ház, mint maga a lakás. Ennek az is az előnye, hogy ez a piac nem annyira telített, nem annyira nehéz jó lakásokat venni és eladni, mint például Budapest belvárosában.

A belvárosi lakáspiac ugyanis teljesen telített. Stabil és állandó vevőkörrel bír, ami azt jelenti, hogy azok, akik erre a lakástípusra utaznak, pillanatok alatt lecsapnak minden új ajánlatra, minden eladó lakásra. De az is sokszor előfordul, hogy ezek a lakások ki sem kerülnek a piacra, nem hirdetik meg őket, hanem ismeretség, vagy szájról-szájra módszer alapján kelnek el.

Újépítésű ingatlan – 1-2 év alatt megduplázható befektetés!

Az újépítésű lakásokba jellemzően 10 százalékos kezdő vételár-részlettel lehet beszállni. A ház elkészültekor pedig, ha továbbadjuk, legrosszabb esetben is megduplázható a befektetésünk.

Ha nem akarsz nagyot bukni a lakáskiadáson, így biztosítsd be magad >>>>

Kövesdi szerint, ami nagyon fontos, hogy olyan adás-vételi szerződést kössünk, ahol 1. ingatlan tulajdonjogot vásárolunk, tehát rögtön nevünkre kerül az ingatlan, 2. legyen jogunk a használatbavétel előtt is átruházni, továbbértékesíteni azt.

Nézzünk egy konkrét példát: ha mondjuk 2 millió forinttal szállunk be egy 20 milliós ingatlanba, akkor azt a használatbavétel előtt már akár 25 millió forintért adhatjuk tovább, hiszen az építkezés során garantáltan emelkedni fog az ára. Ez akárhogy is nézzük 250 százalékos hasznot jelenthet.

Okosan nézz körül a piacon!

Ha tudod, hogy egy adott városrészt fejlesztenek, vagy fejleszteni fognak. Esetleg pici földszintes, lerobbant házat látsz nagy modern házak szomszédságában, gyorsan csapj le az olcsó lakásokra, amelyeket később a beruházónak adhatsz el. Ami fontos: minél kisebb lakást vegyél minél olcsóbban és add el minél drágábban! Ha a beruházó rá lesz kényszerítve, hogy megszerezze a „telket” nagy hasznot realizálhatsz.

Érdemes odafigyelni például a XIII., vagy a VIII. kerület még rendbe nem hozott részeire.

Hogyan vásárolj?

Nagyon fontos, hogy átlásd: gyorsan kell döntened. Ehhez persze szükség van némi érzelemre, vagy inkább intuícióra, de az eladó életkörülményeit ne te akard megoldani, mert úgysem tudod. Te a saját feladatodra koncentrálj: vegyél olcsón és adj el drágán. Ahhoz, hogy te legyél, aki lecsaphat az eladó lakásra, ha jó üzletet akarsz csinálni azonnal kell döntened és rögtön le kell tenned készpénzben a foglalót. Néhány órányi hezitálás is elég lehet arra, hogy közben más vegye meg, amit kinéztél. Emellett legyél felkészült, legyen például szerződés-tervezeted, ne hagyd magad jogilag „megvezetni”, tudd, hogy milyen jogi buktatókat kell kikerülnöd, hogyan tudhatod a befektetésedet biztonságban. Fontos például, hogy mindig tulajdonjogot vegyél, soha sem használati jogot, vagy mást!

Ha eladni akarsz, készíts „fókuszfalat”!

Ne újítsd fel teljeskörűen a lakást, mert az a végén anyagi veszteséget okozhat! Hozd rendbe amennyire muszáj, de figyelj rá, hogy készíts egy un. „fókuszfalat”, lehetőleg úgy, hogy a leendő vevő rögtön szembetalálja vele magát, ahogy belép az ingatlanba. Ezt csináld meg nagyon alaposan: a legjobb alapanyagokkal, a legszebb kis bútordarabokkal, a legjobb világítással. Ebbe fog ugyanis beleszeretni a vevőd. És ezután a többi részletre már nem lesz annyira kíváncsi.

Ha kiadni akarsz, arról dönts, hogy a hosszú- vagy a rövidtávú kiadást választod-e!

Ha rövidtávú kiadásban, jellemzően Airbnb-ben gondolkodsz a következőket érdemes mérlegelned: ugyan a bevételeid éves átlagban legalább másfélszeresre nőhetnek, tudd, hogy nagyon sok munkád lesz vele. Tehát csak akkor válaszd ezt a formát, ha van annyi időd, hogy eleget tegyél a magas elvárásoknak: mindig gyorsan tudsz válaszolni a megkeresésekre, gyorsan és jól tudsz kitakarítani, ágyneműt cserélni, mosni, bármikor, akár késő éjjel is tudod fogadni a vendégeidet. Ha pedig ezt nem tudod személyesen megoldani, meg kell fizetned valakit ezért, ami költséget jelent. Tudd azt is, hogy erős a szezonalitás, ahogy a turizmusban is vannak kiemelt és kevésbé intenzív időszakok.

Ha a hosszú távú kiadás mellett döntesz tudnod kell, hogy valamivel alacsonyabbak lesznek a bevételeid, de ha jó bérlőt találsz, akkor sokkal kevesebbet kell bajlódnod, dolgoznod vele. Általában egy évre köss szerződést, rövidebb időre ne és sokkal hosszabbra se. Így biztonságosan tudsz új bérlőt keresni, vagy árat módosítani egy idő után.  A bérlőválasztásnál érdemes a megérzéseidnek is hangot adnod, milyennek látod, milyennek érzed a leendő bérlőt, mennyire hitelesnek, mennyire megbízhatónak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG