1p
A 2009 óta tartó ingatlanáreséssel megváltoztak a vevők minőségi elvárásai, hiszen már a kiváló minőségű lakásokhoz is jó áron juthatnak hozzá. Pedig érdemes a felújítandó ingatlanban is gondolkodni.

A Duna House adatai szerint szinte az egész országra jellemző, hogy a „jó” vagy „kiváló” minőségi besorolást kapott ingatlanok teszik ki a vásárlások több mint felét, sőt egyes régiókban akár a háromnegyedét is. Ezzel szemben a felújítandó lakások vásárlói aránya országos átlagban mindössze 7%.

Ennek az az oka, hogy a 2009 óta tartó áreséssel a magasabb minőségű ingatlanok ára is kifizethetőbbé vált a vásárlók részére, így sokaknak kényelmesebb megoldás volt ez a választás. Ezzel azonban piacot veszítettek a felújítandó ingatlanok tulajdonosai, amelynek az lett az eredménye, hogy ez a kategória nagyobb értékvesztést szenvedett el, mint a jó minőségű társaiké.  – magyarázza a jelenséget Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.

Sokkal olcsóbb a felújítandó ingatlan

Az áprilistól megjelenő „félszocpol”, amely használt lakás vásárlásra is járna, illetve a már elérhető állami kamattámogatásos hitelkonstrukciók segítségével azonban könnyen lehet, hogy ismét megugrik majd a felújítandó lakást vásárlók tábora. Ezek a lakások ugyanis országos átlagban 28 százalékkalkal olcsóbbak most, mint a jó minőségűek, amelyekre további értékcsökkenést jelentenek az állam által nyújtott szociális és kamattámogatások. Így olyan vásárlói rétegek számára nyílhat meg az út, akik az elmúlt években nem voltak szereplői a piacnak.

Érdemes megnézni néhány nagyobb várost, illetve kerületet, mert akkor rögtön kiderül, hogy valóban mekkora potenciál lehet a felújítandó kategóriában. Egy kedvelt lakástípus, az 50 négyzetméteres tégla lakásnál például a XIII. kerületben ha felújítandót keresünk, akkor 9 millió forint körül már tudunk vásárolni. Ugyanitt, ugyanebben a méretben a kiváló minőségű lakások 14 millió fölötti átlagon keltek el az elmúlt évben. Ha csak a felújítási „ökölszabályt” vesszük figyelembe, amely 40 ezer Ft/m2 költségen kalkulál, akkor az 50 négyzetméterre 2 milliós felújítási költség jut, amely még így is jóval a magasabb minőségűek átlagára alatti összeget eredményez.

Érdemes tehát a vállalkozóbb szellemű vásárlóknak ezt a kategóriát megvizsgálni és hiteltanácsadók bevonásával az állami segítségekkel is kalkulálni. Az alábbi táblázat néhány átlagot mutat, hogy az egyes területeken tavaly milyen átlagáron vásárolták az 50 m2-es téglaépítésű lakást felújítandó és kiváló minőségben:

 

Felújítandó

Felújított

Budapest 12. ker.

15,4

18,9

Budapest  5. ker.

14,3

17,7

Budapest 11. ker.

11,8

16,1

Budapest  6. ker.

10,9

15,0

Budapest 13. ker.

9,0

14,4

Budapest 14. ker.

9,4

13,6

Budapest  7. ker.

8,2

13,5

Budapest  9. ker.

9,4

13,0

Budapest  4. ker.

7,3

11,6

Budapest  8. ker.

8,0

10,7

Budapest 18. ker.

8,1

10,5

Debrecen

8,1

10,2

Szeged

6,5

9,3

Pécs

6,4

9,1

Kecskemét

6,5

8,7

Szombathely

6,5

8,6

Forrás: Duna House (a lakásárak millió forintban)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG