3p
Továbbra is óriási különbségek jellemzik a magyarországi lakáspiacot. Győr-Moson-Sopron megyében 11 új lakás jutott tízezer lakosra az első negyedévben, ez pedig messze a legjobb érték az összes megye és Budapest eredményeit nézve - ez az országos átlagnak az ötszöröse. Nógrádban 4 darab új lakás épült 3 hónap alatt. Az ingatlan.com a lakáspiacon fennálló területi különbségeket elemezte.

Budapest a középmezőnyben kapott csak helyet az 1,2 lakással. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta, a megyék többségében fejlődés ment végbe. Budapest viszonylag gyenge eredménye pedig várhatóan átmeneti, mert a fővárosban sok új lakás épül, de ezek még nem készültek el, így a következő időszakban javul majd a fővárosi statisztika.

Nógrád: 300 százalékos növekedés után 4 darab új lakás

Több megyében a százalékos növekedés jelentős, de szám szerint kevés új lakás épült. Ilyen például Nógrád megye, ahol 1-ről 4-re nőtt az új lakások száma, ami 300 százalékos növekedésnek felel meg. A területi különbségeket az is mutatja, hogy Győr-Moson-Sopronban 502 lakás épült, ami több mint százszorosa a nógrádi lakásszámnak.

Kiderül az adatokból az is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyében az új lakásokat magánszemélyek építették, ez pedig arra utal, hogy a lakásfejlesztők nem látnak jó lehetőségeket ezekben a megyékben. Ugyanakkor Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala megyében nem csak hogy több új lakás épült, de a tavalyi első negyedévvel ellentétben már vállalkozások is adtak át új lakásokat.

Kiélezett harc, kiugró megyékkel

Számolj velünk!

Lakást vennél? Számold ki, mekkora hitelt kaphatsz, mekkora törlesztőrészletet kell fizetned - hitelkalkulátorok a Privátbankár.hu-n! >>

Tudni szeretnéd, az állam hány millióval száll be a vásárlásba és mik ennek a feltételei? Mindent a CSOK-ról >>

Az új lakások piacán látható élénkülés közvetett hatással van a használt lakások piacára, amelyen érdekes folyamatok láthatóak. Egyre erősödik a verseny a frissen eladósorba kerülő lakások iránt. Az idén országos szinten több mint 30 százalékkal nőtt a kereslet, de a kínálat ezzel a növekedéssel nem tartott lépést.

Még látványosabb a kereslet alakulása az egy hirdetésre jutó érdeklődések számát nézve: Nógrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez a mutató 80 százalékkal nőtt, de Békésben is 70 százalék feletti volt az emelkedés.

Mi kell ahhoz, hogy gyorsan el lehessen adni egy lakást?

Balogh László szerint a nagyobb verseny ebben az esetben nem azt jelenti, hogy elkapkodják az piacon megjelenő lakásokat, mint azt történt 2015 végén és 2016 elején. Több kulcsfontosságú szempontnak kell megfelelnie a használt lakásoknak, hogy eladhatóak legyenek: akkor lehet gyorsan túladni rajtuk, ha az eladási áruk, a minőségük és elhelyezkedésük összhangban vannak egymással. Ha ezekből valamelyik nem teljesül, akkor elhúzódhat egy-egy lakás értékesítése.

Az ingatlan.com elemzése kiemeli, hogy a használtlakás-piaci keresletnek többek között a kedvező hitellehetőségek és a lakosság pénzügyi mozgásterének bővülése is új lendületet adott. A piacra kerülő új lakások pedig nem csak a kínálatot és az ingatlanállomány minőségét frissítik fel a következő időszakban, de egy részük már néhány éven belül használt lakásként válik elérhetővé a vásárlók számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG