3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Idén már negyedszer becsült a Duna House 12 ezer fölötti ingatlan adás-vételi darabszámot egy hónapra vetítve, ráadásul a júliusi adat idei rekord a 12 355 tranzakcióval. Tavaly ugyanebben a hónapban már a javuló piacot lehetett érzékelni, akkor közel 9 200 adás-vételt becsült a hálózat, ám az idei július 34 százalékkal még ezt is meghaladja.

Viszik, mint a cukrot

Idén az első hét hónapban 80 670 tranzakciónál tart a hazai piac. Tavaly ugyanekkor az összforgalom 55 ezer alatt állt, így továbbra is majd’ másfélszer annyi ingatlan cserélt gazdát, mint 2014. azonos időszakában. A Keresleti Index idei mélypontjára, 93 pontra esett, ami megfelel a nyári szezonalitásnak. Ez az érték még így is magasabb, mint tavaly bármikor, hiszen a 2014-es csúcs 91 pont volt októberben.

Budapesten mennek a legdurvábban

Júliusban Kelet-Magyarországon 135-, nyugaton 147 ezer Forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat.  Ugyanezért a típusért Pesten 254-, Budán 283 ezret fizettek. Téglaépítésű lakásokért keleten 153, nyugaton 212 ezret adtak ki a vevők, Pesten 279-, Budán 390-, a belvárosban pedig 439 ezer forintos átlag négyzetméteráron keltek el a lakások.

Ki nem találja, melyik a legnépszerűbb kerület

Minden ötödik Budapesten vásárolni szándékozó a XIII. kerületet is lehetséges célpontnak jelölte meg, ezzel az iroda adatai szerint még mindig a legnépszerűbb célpont. Ezt követi a VI., VII., XI. és XIV. kerületek, nem sokkal lemaradva.

A kerületek népszerűsége

Júniushoz képest szinte az összes kerület hasonló, vagy növekvő érdeklődést mutat, egyedül az I. és a III. kerület vesztet 1-1 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a vevőjelöltek egyre rugalmasabban kezelik a lehetséges lokációk közti választást.

Romlott a családi házak kereslete

A családi házak esetében alacsony, mindössze 4 százalékos árcsökkentésre volt szükség országszerte, hogy a vásárlók érdeklődését felkeltse az ingatlan. A vevők Budapesten további 7-, Pest Megyében 8-, vidéken pedig 9 százalékot tudtak átlagosan alkudni. Lakások esetén már 1, legfeljebb 2% árlevitel volt szükséges és a vevők sem tudtak ilyen mértékben alkudni. Budapesten a panelre 3 százalékot, a téglalakásra 4 százalékot, vidéken pedig mindkét típusra csak 5 százalékot.

Júliusban a vevők 30 százaléka befektetési célból vásárolt, és átlagosan 19,5 millió Ft körül költöttek 70 m2 körüli lakásokra. Minden negyedik vevő első lakását vásárolta, de itt is magas volt az átlagérték, hiszen 60 m2 lakásaikra 18,3 milliót adtak ki.

Vidéken minden negyedik vevő nagyobb lakásba költözött, átlag 104 m2-es ingatlant vettek 16,5 milliós átlagáron. A befektetők aránya ugyanitt 22% volt, csupán 1 százalékkal több, mint az elsőlakás vásárlóké.

Nagyobba költöznének

Az eladói oldalon Budapesten a nagyobb lakásra vágyók voltak a legtöbben, 36 százalékban. Ők 54 m2-es lakásaiktól váltak meg, átlag 17,3 millióért. A forgalom 22 százalékát tette ki az örökölt ingatlanjuktól megválók, akik 16,4 milliós bevételre tettek így szert. Vidéken minden harmadik eladó örökölt ingatlant értékesített 9,3 millió forintos átlagon.

Minden negyedik eladó szeretne nagyobb ingatlanba költözni, ők 12,2 milliós eladási árat követően keresik majd következő lakhelyüket. Az eladók ötöde viszont épp kissebbe menne. 90 m2-es lakásaikat adták el átlag 13,1 millió forintért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
Ingatlan Hónapok óta csökken a panellakások ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:34
Három hónapja folyamatosan csökken a magyarországi panellakások ára, miközben a téglalakásoké emelkedik – közölte a Duna House.
Ingatlan Kiderült, melyik kerületekre összpontosulnak az újlakás-építések
Privátbankár.hu | 2026. július 31. 08:30
Egyre több az építési engedély, a legtöbbet a XIII. és a IX. kerületre adták ki. 
Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG