4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Vége a két negyedéven át tartó csökkenésnek Európában, a lakásárak a második negyedévben megint nőttek az előző negyedévhez képest, miközben a bérleti díjak 0,7 százalékkal emelkedtek. 

Nem tartott sokáig az árak enyhülése az Európai Unió ingatlanpiacán. A 2022. negyedik negyedévben lezajló trendforduló véget vetett a 2015 óta tartó folyamatos áremelkedésnek, ugyanakkor mindössze két negyedévnyi olcsóbbodást követően 2023 második negyedévében ismét kismértékű emelkedés tapasztalható. A bérleti díjak rendületlenül tovább híztak az Eurostat legfrissebb adatai szerint.

Németországban 10 százalékos árcsökkenés volt. Augsburgban is, de ott legalább kicsit olcsóbb az albérlet, mint Münchenben. Fotó: privátbankár/Mester Nándor
Németországban 10 százalékos árcsökkenés volt. Augsburgban is, de ott legalább kicsit olcsóbb az albérlet, mint Münchenben. Fotó: privátbankár/Mester Nándor

Az elmúlt negyedévben érezhető, enyhe áremelkedés azonban még mindig nem jelenti azt, hogy az ingatlanárak elérték volna a trendforduló előtti szintet. Az előző év azonos időszakához, vagyis 2022 második negyedévéhez mérten még mindig 1,7 százalékkal csekélyebbek az euróövezetben és 1,1 százalékkal alacsonyabbak az ingatlanárak az Európai Unió egészében 2023 második negyedévében a statisztika szerint, amely megerősíti a Privátbankár Európai Lakásmonitor által korábban közölteket.

Az EU-tagállamok közül 2023 második negyedévében kilenc országban csökkentek éves szinten a lakásárak, tizenhét nemzet esetében növekedést mutatnak az adatok az előző év második negyedévéhez mérten. A legnagyobb árcsökkenést Németországban (9,9 százalék), Dániában (7,6 százalék) és Svédországban (6,8 százalék) regisztrálták, de jelentős arányban (6,4 százalék) mérséklődtek az árak Luxemburgban is.

A Magyarországgal határos országok közül Szlovákiában 1,9 százalékos árcsökkenés, míg Ausztriában minimális 0,3 százalékos enyhülés, Romániában pedig csaknem stagnálás (0,1 százalék) jellemezte a szegmenst. Merőben más a helyzet azonban hazánk délnyugati szomszédjában, Horvátországban, ahol a legnagyobb növekedés (13,7 százalék) érezhető 2023 második negyedévében 2022 azonos időszakához képest. Jelentős emelkedést regisztráltak még Bulgáriában (10,7 százalék) és Litvániában (9,4 százalék) is, a magyar ingatlanpiac ezúttal mindössze 2,8 százalékos áremelkedést produkált az elmúlt időszakban.

Az előző negyedévhez képest összességében továbbra is inkább az árak emelkedése jellemezte a piacot 2023 második negyedévében, azonban jó hír a magyar lakásvásárlóknak: hazánk árai ezúttal az enyhülés jeleit mutatták. Tizenegy tagállamban szemléltetnek csökkenő értékeket az adatok, míg tizenöt tagállamban tovább emelkedtek az árak. A legnagyobb esést Szlovákiában (3,9 százalék), Luxemburgban (2,7 százalék) és Magyarországon (1,7 százalék), míg a legnagyobb növekedést Lettországban (5,1 százalék), Bulgáriában (4,3 százalék) és Észtországban regisztrálták. (3,8 százalék).

„Az európai trenddel megegyezően az elmúlt egy évben beköszöntött az árak csökkenése a magyar lakáspiacon is. A várva várt mérséklődés azonban enyhébb volt a korábbi elvárásoknál, ráadásul a gazdasági helyzet, az infláció és a hitelezési nehézségek sem serkentették túlzottan a vásárlási kedvet" – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A Duna House Barométer Országos lakásárindexe 2022 második és harmadik negyedévében nominálértéken 275 ponton zárt, majd a következő két negyedév az árszint fokozatos ereszkedését hozta, egészen a 2023 első negyedévében mért 261 pontos alsó határig, ami az előző év azonos időszakánál így is kereken 30 ponttal magasabb árszintet jelez.

Az Eurostat elemzése hosszabb időtávon is érdekes adatokat mutat: 2010 és 2023 második negyedéve között a lakásárak 46 százalékkal, a bérleti díjak 21 százalékkal nőttek az EU-ban. A lakásárak több mint kétszeresére nőttek Észtországban (211 százalék), míg Magyarországon 180, Litvániában 152, Lettországban 144, Csehországban 122 százalékkal, Luxemburgban és Ausztriában pedig azonos mértékben, 120-120 százalékkal. Csökkenést Görögországban (14 százalék), Olaszországban (8 százalék) és Cipruson (3 százalék) figyeltek meg.

2010 óta a bérleti díjak az EU 26 országában egységesen emelkedtek, a legnagyobb mértékben Észtországban (208 százalék) és Litvániában (168 százalék). A bérleti díjak mindössze egy tagállamban, Görögországban csökkentek (21 százalék). 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG