5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hatmillió forint alatt csak elvétve lehet gépkocsibeállót venni az új építésű társasházakban. Az önálló garázsok még mindig nagy becsben vannak, a családi házakhoz tartozók megdobják az egész ingatlan értékét, főleg, ha netán fűtöttek is – derül ki sorozatunk mostani részéből.

Pár hónapos csökkenés után ismét felfelé vették az irányt a garázsárak. Továbbra is igaz, amit másfél évvel ezelőtt ebben a témában, ebben a sorozatban leírtunk: az értéknövekedést azt táplálja, hogy folyamatosan növekszik a kereslet, részben azért is, mert a felszíni parkolási övezetek határa egyre kijjebb tolódik. Pesten már jócskán a Hungária körúton kívülre, Buda északi és nyugati hegyvidéki részeinek aljáig, illetve délen Albertfalváig nyújtózkodott a határ. Utóbbinál a XI. kerületi önkormányzat a közelmúltban jelentette be, hogy parkolási övezetet vezet be, vagyis ott is megszűnik az ingyenesség.

A külső lakótelepek környékén találhatunk olcsóbb bérgarázsokat, de nem mindegy, milyen onnan a közösségi közlekedés
A külső lakótelepek környékén találhatunk olcsóbb bérgarázsokat, de nem mindegy, milyen onnan a közösségi közlekedés
Fotó: Pixabay

A fővárosban parkolóházak átadásáról nem jöttek hírek, viszont az autók száma ütemesen emelkedett, márpedig soknak keresnek éjszakai pihenőhelyet, ami nem az utca. Néhány vidéki városban átadtak egyet-kettőt, de azokban is hiány van az ilyen ingatlanokból. Az eltelt időben nem nagyon nőtt, sőt inkább csökkent a társasházépítési hullám, tehát nem olyan tempóban bővült az így megvalósult parkolóhelyek száma, mint ahogyan várták. Egyébként egy adott garázs vagy gépkocsibeálló értékét az is meghatározza, hogy a közvetlen környéken mekkora a beépítettség, mert ha nagy és ehhez képest sokkal kevesebb az elérhető beálló, akkor a meglévők értéke megugrik. 

Nem ritka, hogy felépül egy 150-200 lakásos társasház, de a beruházó nem tud minden beállóhelyet eladni az épületben lakást vásárlóknak, mert nem kötelező parkolót venni. Beruházóktól szerzett információk szerint 5 millió forint az alsó határ, de a többség ma már inkább 6 millió forintért adja ezeket az önálló helyrajzi számmal bíró ingatlanokat. Az értékekre kihatott a két évvel ezelőtt életbe lépett törvény is, miszerint eladhatóvá váltak a garázsok beállóhelyei, vagyis hivatalosan is forgalomképesek lettek, megerősítve az addigi nem törvényes gyakorlatot. 

Most nyáron 6,5 millió forint környékén van a társasházi mélygarázsokban lévő beállók átlagára. Buda egyes hegyvidéki körzeteiben és a szűken vett pesti belvárosban ennél még pár százezer forinttal magasabb ez az érték. Találtunk olyan hirdetést, amiben a top luxuslakáshoz 10 millió forintos beálló tartozik, amit kötelezően külön meg kell venni.

A belvárosban 6 millió forint körüli garázsárak a jellemzőek, míg a XIII. kerületben átlagosan 5,7, a IX. kerületben 6,3 millió forint. A külső pesti kerületek valamivel olcsóbbak, de mindenhol meghaladták az 5 millió forintos határt. Az Otthon Centrum saját üzletmenetéről azt írta ezzel kapcsolatban, hogy Budapesten a korábbi éveket jellemző markáns különbségek mára kiegyenlítődtek; ugyanakkor az átlagosnál nagyobb alapterületű garázsok akár több millió forinttal is drágábbak lehetnek, csakúgy, mint azok, amelyek tárolóval kombináltak. Tovább növelheti az önálló garázs értékét, ha fűtött is, bár ez nem tömeges.

Értékbefolyásoló tényezők a garázsoknál

  • kategória (mélygarázs, önálló garázs, fedett beálló)
  • új vagy használt
  • állapot
  • elhelyezkedés
  • elektromos töltési lehetőség
  • dupla méret (családi házaknál és egyes társasházaknál)
  • tároló megléte

A vidéki megyei jogú városokban a kereslet valamivel mérsékeltebb, hiszen több hely van az autók tárolására. Csakhogy a fővárosinál visszafogottabb kereslet nem jelenik meg automatikusan az árakban, ugyanis a garázsok alapterülete jellemzően több négyzetméterrel nagyobb a fővárosi átlagnál. Ráadásul több az egyedi garázs és kevesebb a több tucat autó tárolására épült teremgarázs. Ezért nem is annyira meglepő, hogy Kecskeméten 7 millió forint az átlagár, csakúgy, mint Debrecenben. A kisebb városokban ennél mérsékeltebb az árszint: Nagykanizsán 5,5, Várpalotán 4,5 millió forint a középérték. Az utóbbi fél évben nem változtak számottevően az árak.

A belvárosi mélygarázsos beállóhelyek jellemzően az átlagár felett kelnek el, míg a fedett autóbeállók akár harmadával is olcsóbbak lehetnek. Pest külső körzeteiben vannak sorgarázsok, amelyek többnyire 20-30 éve vagy még régebben épültek, szinte mindig téglából. A tulajdonosok nem túl sokat költöttek erre, viszont vannak kerületek, ahol egy tulajdonosnak akár több ilyen garázsa is van és mindet bérbeadja, ami kiváló passzív jövedelem. A havi garázsbérleti díjak elég tág határok között mozognak, jellemzően a 30-70 ezer forintos sávon belül, de van, hogy akár 80 ezer forintot is elkérnek a tulajdonosok.

Abban sincs változás a 2000-es évek elejéhez képest, hogy az épített külvárosi P+R parkolók elszívhatnak potenciális garázsvásárlókat. De még mindig igaz: a nagy értékű autók használói továbbra sem mondanak le arról, hogy rendszeresen védettebb ingatlanban tegyék le járművüket és ők vagy a cégük inkább kifizeti a magas bérleti díjat, semmint, hogy kockáztasson. 

Fontos

Az ebben a cikkben megjelölt ingatlanértékek közelítőek, nem helyettesítik a hivatalos értékbecslést és nem képezhetik semmilyen jogügylet alapját. Az értékek megjelölésénél és az értékmódosító tényezőknél az értékbecslési szakma által elfogadott általános szempontokat vettük figyelembe, azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes ingatlannal kapcsolatban felmerülhetnek más körülmények is, amelyek befolyásolhatják annak értékét. 

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat többi cikkét itt olvashatja

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Ingatlan Sokmilliót spórolhat a Wekerle Plusszal, aki ezt választja a piaci hitelek helyett?
Privátbankár.hu | 2026. október 21. 13:43
Bár használt lakásra 5 százalékos kamattal jön a 2027-től induló Wekerle Plusz hitel, aki jogosult rá, még így is sokkal jobban jár, mintha piaci kamatozású lakáshitelt venne fel – derül ki a BiztosDöntés.hu új Wekerle Plusz kalkulátorának összehasonlításából.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG