5p

Egyes üdülőövezetekben zártkerti körzetek alakultak ki az utóbbi években. Ezek értékét is rengeteg tényező befolyásolja. Sorozatunkban most ezeket vesszük sorra. 

Zártkerteknek a település közelében lévő, külterületi, mezőgazdasági célt szolgáló telkeket nevezi a köznyelv, amelyek kisebb beépíthetőségi százalékkal rendelkeznek, ilyenek például az üdülőövezetek telkei. Ezek 50 százalékban hitelezhetőek és egy hosszabb jogi procedúra során lakóházzá is átminősíthetőek, azonban elsősorban gazdasági épületek, amelyeket nem életvitelszerű lakhatásra terveztek.

Többször előfordul, hogy egy önkormányzat átminősíti a határában lévő övezeteket, így egy zártkert is gyorsan felértékelődhet.  Fotó: MTI/Varga György
Többször előfordul, hogy egy önkormányzat átminősíti a határában lévő övezeteket, így egy zártkert is gyorsan felértékelődhet. Fotó: MTI/Varga György

A fejlettebb infrastruktúrájú területek könnyebb elérhetősége, valamint a munkalehetőségek magasabb száma miatt a Falusi CSOK-kal érintett településeken természetesen magasabb a kereslet a zártkerti ingatlanok iránt, illetve a megyeszékhelyek, nagyobb települések agglomerációi is népszerűbbek. 

Jellemzően költséges fatüzeléses vagy elektromos fűtésrendszerrel rendelkező, nem lakhatási célra készült épületekről beszélünk, így az életvitelszerű ott lakás és a napjainkban kiemelten fontos, alacsonyabb energiafogyasztás érdekében mindenképpen kell pénzt szánni átépítésre, felújításra, de legalább a fűtésrendszer korszerűsítésére.

Értékbefolyásoló tényezők a zártkerteknél

  • elhelyezkedés, város vagy falu közelsége
  • bevezetett közművek vagy elérhető közműcsatlakozás
  • a telek besorolása
  • a meglévő épület jellege, állapota
  • a telek tájolása
  • könnyen átsorolható-e az ingatlan lakássá
  • közvetlen önkormányzati fejlesztései tervek

Általában nyaralókból, pincékből, szőlőfeldolgozó présházakból teremtenek lakhatásra alkalmas életteret. Az eladási áruk fele annyi, mint egy hasonló komfortfokozatú, belterületi ingatlanénak. A fenntartási költség kedvező, hiszen a közművek közül általában csak a víz és a villany érhető el, napelem telepíthető, viszont építményadót itt is kell fizetni.

Az ún. más célú hasznosításnak köszönhetően tanyagazdaság, birtok is kialakítható ezeken a területeken, így ugyanúgy lakóházat lehet rájuk építeni, mintha belterületi építési telekről lenne szó. Gyümölcsössel, szőlővel könnyebb az átminősítési eljárás, általában 1-3 százalékos beépíthetőséggel kalkulálhatunk – hívta fel a figyelmet a Duna House.

A befektetői körben is kelendő ez az ingatlantípus, sokan keresik például állattartás, lovarda, kutyakiképzés, császárfa ültetés, mogyorótermelés stb. céljából, de földművelésre is vásárolnak ilyen területeket a helyi gazdák. A zártkertek ára nagyon nagy szórást mutat jellemző az 5-10 millió forint a mintegy 800-1500 négyzetméteres területre, de például gazdálkodásra vagy lótartásra jóval nagyobb terület kell, itt az ár is bőven meghaladhatja a 10 millió forintot. Árulnak Balatonra nézőt is, ott már 35 milliót kell letenni.

A „nyomott” vételár ellenére sem érdemes alapos tájékozódás nélkül elköteleződni. Szerződéskötés előtt tanácsos egy ingatlanszakértő és egy szakjogász bevonása is, hiszen a hagyományos házvásárláshoz képest sokkal több nehézségbe ütközhet az ember és hosszan elhúzódhat a vásárlás folyamata.

Finanszírozási szempontból is bonyolultabb a tranzakció. Piacképes ingatlan esetén lehet finanszírozó bankot találni, de nagyobb önerő szükséges és kiemelten fontos, hogy minden dokumentáció stimmeljen, így a tulajdoni lapnak és a térképmásolatnak is a tényleges valóságot kell tükröznie. Amennyiben a területen lévő ingatlan besorolása nem lakóingatlan, akkor a családtámogatási kedvezmények nagy többsége sem igényelhető a vásárlás során.

Fontos megjegyzés: A lakóingatlanok esetében a szakemberek a legtöbbször az úgynevezett piaci összehasonlító módszert alkalmazzák. Itt egyebek mellett az elhelyezkedést, a típust, a méretet, a műszaki állapotot, a hasonló paraméterekkel bíró ingatlanok lezárult tranzakciója során kialakult árat (és nem a kínálati/hirdetési árat), az értékesítési időpontot, a megközelíthetőséget, a fizikai és szociális infrastrukturális ellátottságot, a finanszírozottsági adottságokat (hitelek, jelzálog), a tulajdonjogi hátteret és a hasznosítási lehetőségeket veszik figyelembe. 

Lehetnek kevésbé számszerűsíthető tényezők is, ilyen például az, hogy ha eladók vagyunk és tudjuk, hogy az adott környéken jelentős fejlesztések lesznek, új áruház, szabadidőközpont, iskola, park, elkerülő út lesz mondjuk 3 éven belül vagy ellenkezőleg: kiderül, hogy elmaradnak ezek a beruházások, esetleg lebontanak használaton kívüli ingatlanokat 

------------
Az ebben a cikkben megjelölt ingatlan értékek közelítőek, nem helyettesítik a hivatalos értékbecslést és nem képezhetik semmilyen jogügylet alapját. Az értékek megjelölésénél és az értékmódosító tényezőknél az értékbecslési szakma által elfogadott általános szempontokat vettük figyelembe azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes ingatlannal kapcsolatban felmerülhetnek más körülmények is, amelyek befolyásolhatják annak értékét. 

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat összes cikkét itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG