3p
Budapesten 11 százalékra csökkent a nem lakott – vagyis idényszerűen lakott, más célra használt és üresen álló – lakások aránya. A községekben viszont 15 százalékra nőtt az arányuk. A vevők körében legnépszerűbb 30-60 négyzetméteres lakások közül a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban 60-60 ezer ingatlanban nem laktak 2016-ban. Ha az üresen álló lakások egy része - sok esetben egy felújítás után - megjelenne a kínálatban az kiegyensúlyozottabbá tehetné a piacot, és enyhíthetné a drágulás ütemét.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Jócskán nőtt a nem lakott, vagyis átmenetileg lakott, más célra használt és üresen álló lakások aránya az elmúlt években. 2016-ban több mint 550 ezer ilyen lakás volt országszerte, szemben a 2011-es közel 480 ezres állománnyal.

Budapest kontra községek

Az ingatlan.com a  KSH 2016-os időközi népszámlálásának (mikrocenzusának) adatait dolgozta fel. 2011-ben több mint 118 ezer nem lakott lakás volt a fővárosban, számuk 2016-ra 10 százalékkal 107 ezerre csökkent, mivel a fokozott kereslet és az áremelkedés miatt ezeknek a lakásoknak egy része visszakerült a piacra. Az adatok alapján látszik, hogy az ingatlanpiac legértékesebb településein növekszik legkevésbé az üresen álló ingatlanok aránya.

“A lakáspiaci tendenciák jól láthatóak a nem lakott lakások adataiból, a fővárosban ugyanis 13 százalékról 12 százalékra csökkent, a községekben viszont 12,5 százalékról 14,9 százalékra nőtt a nem lakott lakások aránya” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Balogh László szerint több tényező játszik szerepet a községekben lévő ingatlanok üresedésében. A csökkenő népesség, a községek lakosságának öregedése, emellett a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen területekről történő elköltözés is hozzájárul ehhez. Szintén szerepe van a folyamatban, hogy nőtt a nyaralóként használt, tehát csak idényszerűen lakott ingatlanok száma.

Stabilabbá tehetnék a piacot az üres lakások

Az ingatlan.com elemzése szerint mind a fővárosban, mind a vidéki nagyvárosokban jelentős a nem lakott lakások száma, amelyek, ha megjelennének a kínálatban, kiegyensúlyozottabbá tehetik a piacot, és enyhíthetnék a drágulás ütemét. Különösen azért, mert Budapesten és a vidéki nagyvárosokban 2016-ban egyaránt 60-60 ezer olyan nem lakott lakás volt, amelyek alapterülete 30-60 négyzetméter, márpedig ez a méret nagyon népszerű a vevők körében.

Balogh László azt is elmondta, hogy a nem lakott lakások értékét országszerte nehéz megbecsülni, mivel nagyon eltérő állapotú, felszereltségű, komfortfokozatú és elhelyezkedésű lakásokról van szó, jelentős részük pedig korszerűtlenebb az átlagnál. Az ingatlan.com szakértője szerint azonban országos szinten legalább 2-3 ezer milliárd forint értékű lehet az üresen álló lakások értéke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG