4p
A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan a nyaralópiac is emelkedő pályára került.

Az egyre erősödő lakáspiaci pörgéssel együtt a nyaralók, hétvégi házak piaca is egyre élénkebb – derült ki az ingatlan.com elemzéséből. A nyaralópiacon kivételes részt képviselnek a balatoni ingatlanok, vannak olyanok, amelyeknek a meghirdetett ára a budapesti árszintet is eléri. Az elemzés szerint úgy tűnik, a válság után egyre több háztartás engedheti meg magának, hogy nyaralót vásároljon.

Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a közeljövőben egyre jobban felértékelődnek ezek az ingatlanok, mivel jelentős hatással lehetnek az uniós forrásokon alapuló egy-egy nyaralóövezet közelében lévő turisztikai és egyéb fejlesztések. Bár az élénkülés egyértelmű, azért nem lehet akármilyen telket vagy nyaralót eladni, a rossz beosztású, kicsi telkek csak jelentős diszkonttal találnak gazdára – tette hozzá Balogh László.

Egyre drágább a Balaton

Az idei első negyedévben 5 százalékkal nőtt a kínálat a nyaralók piacán, míg a kereslet 9 százalékkal emelkedett – derül ki a közleményből. A lakáspiachoz hasonlóan óriási különbségek érezhetőek az országon belül a turisztikai céltelepülések és nyaralók ingatlanpiacán is.

Az elemzés 7 ezer nyaralóhirdetést hasonlított össze, ez alapján a legnépszerűbb balatoni településeken az átlagos négyzetméterárak elérték a budapesti szintet. Balatonfüreden egy lakás négyzetméteréért 575 ezer forintot kérnek, Tihanyban 700 ezer forint az átlag. Szintén drága település a déli part elején található Szántód, Zamárdi és Siófok, ahol 450-500 ezres négyzetméterárak vannak.

A balatoni megyék közül Veszprémben idén májusban csaknem 260 ezer forint volt a nyaralók átlagos négyzetméterára, ez 5 százalékos éves drágulást jelent. Somogyban ehhez képest 6 százalékkal lettek drágábbak a telkek egy év alatt. A balatoni ingatlanok átlagos négyzetméterára azonban 246 ezer forint volt májusban, így a legfelkapottabb településeken kívül azért lehet jóval olcsóbban, 200 ezer forint körüli vagy alatti négyzetméteráron is nyaralót vásárolni.

A turizmus is jó hatással van

Bár az átlagárak alapján a Velencei-tó nem éri el a legnépszerűbb balatoni településeket, itt két árfelhajtó tényező van – mondta Balogh László. Egyrészt a székesfehérvári lakáspiac élénkülése a környező települések piacán is érezhető, másrészt a Velencei-tó partján lévő települések viszonylag közel vannak a fővároshoz, ezért sok budapesti számára lehet alternatíva. A Velencei-tó melletti nyaralókat is magában foglaló Fejér megyében a nyaralók átlagos négyzetméterára május elején 172 ezer forint volt, ami 7,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

Bár közvetlenül nehezen mérhető, a nyaralók piacára pozitív hatással van a belföldi turizmus élénkülése is. A hivatalos adatok szerint tavaly a belföldi vendégek 7 százalékkal több napot töltöttek a különböző szálláshelyeken. A Szállás.hu előrejelzése az idén is élénk piacra számít, a foglalások előzetes adatai alapján idén nyáron tavalyinál 20 százalékkal nagyobb vendégforgalom várható. A turizmus fejlődése pedig a nyaralótulajok számára is fontos, mivel a kihasználatlan időszakokban ezek az ingatlanok akár rövidtávra is bérbe adhatók.

Apró dolgokon is bukhatod a lakáseladást – itt van, mire figyelj!

Az elmúlt évek lakáspiaci árnövekedése közepette kuriózum a jó áron kifogott ingatlan. Pedig jól beazonosíthatók a tényezők, amelyek révén komoly mértékű, akár a vételár negyedére-ötödére rúgó árengedményt lehet elérni. Cserébe azonban általában meg kell kötni egy kompromisszumot: bérlőt, perterhet, szolgalmi jogot, vagy éppen esztétikai hibát. Érdemes figyelni, mert néha csak egy apróságon múlik az adásvétel. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG