1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Győrben épül meg az Audi gyárbővítéséhez kapcsolódó logisztikai park - erősítette meg Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a győri közgyűlés pénteki ülésén egy képviselői kérdésre válaszolva.

"Azt gondolom, hogy sikertörténet" Győr számára a logisztikai park - mondta részletek közlésétől elzárkózva a városvezető, aki utalt arra: korábban más lehetséges helyszínek is szóba kerültek.

Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárra alapításához mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A korábbi sajtóhírekben körülbelül 20 milliárd forintos tételként szereplő logisztikai park (amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns - Győr mellett Gönyű és Pozsony - került szóba.

Gönyű lehetett a fő vetélytárs

Thomas Faustmann, a társaság ügyvezetésének elnöke még március elején a győri gyár logisztikai parkjával kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt közölte: egyelőre nem született döntés arról, hol épül fel a logisztikai park, de "Gönyű esélyei nagyon jók".

Később Borkai Zsolt győri polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI-nek úgy nyilatkozott: a járműgyártó és az önkormányzat által három-négy évvel ezelőtt kötött megegyezés kitért arra is, hogy a tavaly elindult gyárbővítés során az Audi fejlesztéséhez közvetlenül kapcsolódva épül meg a raktárak és beszállítók elhelyezését szolgáló logisztikai park.

Ezen megállapodás szerint kezdtek Győrben a terület fejlesztésébe, valamint az Audi-iskola megvalósításába, de a megállapodás következménye, hogy a város korábban nem tervezett infrastrukturális fejlesztésekbe fogott bele több százmillió forint értékben.

Áprilisban nyilvánosságra került, egy szocialista országgyűlési képviselőnek adott írásos válaszában Németh Lászlónlé nemzeti fejlesztési miniszter azt közölte: a kormány igyekszik elkerülni, hogy Magyarországnak vissza kelljen fizetnie a gönyűi kikötő fejlesztésére elnyert EU-támogatást, ezért ajánlották a területet az Audi külső logisztikai parkjának lehetséges helyszínéül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Meglepő fordulat: az Otthon Start tényleg megállította az lakásárak emelkedését a fővárosban
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 09:27
Bőséges a választék, az árak viszont szeptember óta nem emelkedtek tovább.
Ingatlan Elér a tűréshatárhoz a lakáspiac? Nőhetnek még tovább az árak?
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 11:09
Így alakulhat a 2026-os év a lakáspiacon a szakértők szerint.
Ingatlan Újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 12:59
Tavaly decemberben újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac, így országosan 9646 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékos növekedés, éves összevetésben viszont 5,7 százalékos csökkenés – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House kedden az MTI-vel.  
Ingatlan Lefulladt az Otthon Start: 16 százalékos mínusszal zárt a lakáspiac
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:19
2025 végén viszont bővült a kínálati oldal.
Ingatlan Biztos, hogy jó áron vált meg az ingatlanjától? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 10:04
Volt olyan luxusvilla, amely 1,7 milliárd forintért kelt el 2025-ben.
Ingatlan Tíz ingatlanvásárlóból négy Otthon Starttal vesz lakást
Privátbankár.hu | 2025. december 31. 13:05
Panyi Miklós államtitkár gratulált annak a 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start által vett lakást, és elmondta: 15 ezer szerződés megkötése jelenleg is folyamatban van.
Ingatlan Betett az Otthon Start: egy jó időre vége a befektetési célú lakásvásárlásoknak?
Privátbankár.hu | 2025. december 30. 11:27
Ársapkát képzett az albérletpiacon a kedvezményes hitelprogram, 250 ezer forintos bérleti díj felett nehezített terep vár a lakáskiadókra.
Ingatlan Részletes számok érkeztek az Otthon Startról – már ezermilliárd felett az igénylések összege
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:13
Itt vannak az első száz nap eredményei – több mint 20 ezren már új lakásban szilvesztereznek az államtitkár szerint.
Ingatlan Airbnb-pánik Budapesten: több ezer család megélhetése forog kockán
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 17:54
Szakmai javaslattal állt elő a Magyar Apartmankiadók Egyesülete.
Ingatlan Mindent átírt az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 14:07
Változtak a lakáskeresők preferenciái és a hitelfelvétel módja az Otthon Start hitelnek is köszönhetően: népszerűbbek lettek a vármegyeszékhelyek, és sokan szeretnék a vételár 81–90 százalékát hitelből fedezni. Az új hitel iránt érdeklődők kétharmada az olcsóbb lakásokat keresi, de egyötödük 100 millió forintnál is többet költene új otthonára. Többek között ezek derülnek ki a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG