3p
Az Otthontérkép.hu legfrissebb, több mint 1300 ember részvételével készült kutatása szerint az emberek többsége saját tulajdonú lakásban él, de néhány év múlva szívesen tovább állna. A felmérésből kiderül, hogy a legtöbben 3 szobás otthonra vágynak, melynek ára 15 és 35 millió forint között van és lehetőleg távol a nyüzsgő belvárostól.

Az Otthontérkép.hu online felmérésében résztvevők 71 százaléka jelenleg saját lakásban lakik, 18 százalék bérel ingatlant, 11 százalék pedig a család tulajdonában lévő ingatlanban vagy pedig ismerősnél húzza meg magát.

Ezek az ingatlanok javarészt (63 százalék) a lakások típusába sorolandók, csupán 30 százalék-ot képviselnek a családi házak. Ez az eredmény feltehetően azzal magyarázható, hogy a válaszadók 60 százaléka él Budapesten, további 14 százalék pedig az agglomerációban, ahol jóval nagyobb arányban fordulnak elő a lakások, mint vidéken.

A kérdőívet kitöltők 13,2 százaléka egyedül él, 39,3 százalék esetén ketten, 23,4 százalék esetén pedig hárman osztoznak a lakáson. 200 ezer forint vagy annál kevesebb pénz folyik be a családik kasszába a megkérdezettek 7 százaléka esetén, 13 százalék 200-300 ezer forintból, 19,4 százalék 300-400 ezer forintból, 21,9 százalék 400-500 ezer forintból, 37,6 százalék pedig ennél nagyobb összegből gazdálkodik havonta.

A költözési szándékot a válaszadók 84,3 százaléka jelezte, 28,5 százalék-uk már most keresi jövőbeli otthonát, további 27,6 százalék pedig egy-két éven belül tervezi a költözést. Ezek a mutatók az egy évvel ezelőtti hasonló felméréskor 10-15 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami egyértelműen annak a jele, hogy hatnak a különféle állami és piaci ösztönzők – magyarázta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

Az emberek harmada vidékre vágyik

A több mint 1300 válaszadó harmada költözne vidékre, 14,2 százalék egy nagyobb vidéki városba, 17,2 százalék pedig egy kisebb városkába vagy faluba.

A kitöltők több mint 28 százaléka választaná az agglomerációt vagy a főváros külsőbb kerületeit, míg 9,5 százalék Budapest nyüzsgő centruma mellett tenné le a voksát. Buda és Pest kedveltségi csatájából előbbi kerül ki győztesen, 20,6 százalék költözne a budai részre, míg pontosan fele ennyi ember választaná inkább Pestet.

Az álom otthon 3 szobás és maximum 35 millió forintba kerül

A statisztikákból világosan kiolvasható, hogy a 3 szobás otthonok népszerűség továbbra is töretlen, az emberek 44 százaléka vásárolna ekkora otthont, érdekes azonban, hogy csupán 10 százalék döntene az 1-1,5 szobás ingatlanok mellett, melyek jellemzően befektetés esetén népszerűek.

Ár tekintetében általánosságban elmondható, hogy az emberek túlnyomó része (73,7 százalék) 35 millió forint alatti ingatlant vásárolna: 12,4 százalék 15 millió forint alatti, 31,5 százalék 15-25 millió forint közötti, 29,8 százalék pedig 25-35 millió forint közötti otthont tudna szívesen a magáénak.

A magasabb árkategóriában gondolkodók aránya jóval alacsonyabb, 35-50 millió forintot mindössze 18 százalék szánna lakásvásárlásra, ennél nagyobb összeget pedig csupán 8 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG