5p
Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon: 40 százalékkal nőtt az adásvételek száma előző év azonos időszakához képest; megközelítőleg 1400 ingatlan cserélt gazdát idén. Siófokon és Balatonfüreden az árak mind a lakások, mind a családi házak tekintetében – 330 és 220 ezer forintos négyzetméter árral - már a budapesti árszintet közelítik. A vevők továbbra is túlnyomórészt magyarok.

Tavaly a balatoni ingatlanforgalom megközelítette a 3000 adásvételt. Az idei év még a tavalyinál is dinamikusabban indult a Balaton partján, tapasztalatunk szerint 40 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát az első négy hónapban, tavalyhoz képest – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. A teljes éves forgalom ezt az ütemet tartva elérheti a 4000 ingatlant is az év végére.

A szezon nagyon korán indult: már a január is kiemelkedő forgalmat hozott az adásvételek számában, az azt követő hónapok pedig még erősebbek voltak. Korábban, a válság éveiben, a balatoni nyaralóvásárlási szezon március környékén indult, de 2014-ben és 2015-ben a szezonkezdet egyre korábban kezdődött, az idei januári forgalom csaknem elérte a 2013-ban, a szezonban jellemző havi forgalmi szintet.

Mit és mennyiért?

A kereslet bővülése az árak is felmentek, átlagosan 5 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Siófokon és Balatonfüreden az egy négyzetméterre vetített árak a budapesti átlaghoz közelítenek. Bár az árak már nem a mélyponton vannak, a következő években további áremelkedés várható, így nem érdemes sokáig halogatni a nyaraló vásárlást, már ezt a nyarat is a saját nyaralóban élvezhetik a gyorsan döntő vevők. Bár a nyaralóvásárlás alapvetően egy hosszú távú döntés, nem ritka, hogy a vevők még nyárig le akarják zárni a tranzakciót, hogy azonnal kihasználhassák új ingatlanukat.

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014 *

lakóingatlan

2783

1788

1626

1630

1586

1703

2150

üdülő

825

633

874

838

815

764

815

Összesen

3608

2421

2500

2468

2401

2467

2965

Balatonfüreden és környékén 2015 első négy hónapjában a családi házak piacán a leginkább a 20 és 25 millió forint között kínált családi házak voltak keresettek, minden negyedik vásárló ilyen árfekvésű házak iránt érdeklődött. A kereslet viszonylag széles skálán oszlik meg, mivel az Otthon Centrum több érdeklődést regisztrált 40 és 60 milliós családi házakra is. Ezek már panorámás, vagy part menti, nagy, 200 négyzetmétert meghaladó alapterületű házak. A 20 és 25 millió közötti kínálat esetében is 100 négyzetméternél nagyobb házak a legkeresettebbek. Balatonfüred környékén a nyaraló besorolású ingatlanok között a legtöbb vevő a 7 és 10 millió közöttieket kereste, de mutatkozott érdeklődés a 15 millió forint körüli nyaralókra is.

használt családi ház, nyaraló

használt téglaépítésű lakás

Keszthely és környéke

170 000 Ft

170 000 Ft

Balatonfüred és környéke

200 000 Ft

280 000 Ft

Balatonlelle és környéke

170 000 Ft

275 000 Ft

Siófok és környéke

225 000 Ft

335 000 Ft

Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn is keresettek voltak az olcsó, 5 millió körüli, 30-50 négyzetméter körüli lakások. A városban a társasházi lakások piaca is élénkülőben van, különösen keresettek az új építésű lakások, azon belül is népszerűek a part-közeli ingatlanok, apartmanok, nyaraló lakások a nem ritkán 1 millió forint/négyzetméter ár ellenére is. Befektetői szemmel keresettek a belterületi telkek, melyekre minimum 4 lakásos ingatlant lehet építeni.

Balatonlellén és környékén az érdeklődők csaknem fele 9-12 milliós családi házakat keresett, ezek jellemzően Balatonlelle környéki kisebb településeken találhatóak. Lellén, Fenyvesen, illetve Bogláron a drágább, 15-20 milliós családi házak is keresettek. Nyaraló besorolású ingatlanokat 5 és 10 millió forint között kerestek 2015 első négy hónapjában, jellemzően a Balatonlelle körüli településeken. Balatonlellén a kis alapterületű, 25-35 négyzetméter körüli újépítésű lakások is nagyon kapósak voltak, ezek eladási ára átlagosan elérte a 370 ezer forintot négyzetméterenként. Az új lakás vásárlóknál sok a befektető, szinte minden második vevő ilyen céllal vásárol. Némi élénkülés tapasztalható a nyaralóövezeti telkek iránt is.

Kik a vevők?

A vevők az egész országból érkeznek, elsősorban Budapestről és Pest megyéből, Kaposvárról, Pécsről, de a keleti nagyvárosokból is tapasztalható érdeklődés. Keszthelyen és környékén, a családi házak piacán a legtöbb vevő 15-16 milliós házakat keresi, ezek jellemzően 120 és 150 négyzetméter körüliek. A kereslet viszonylag széles sávon oszlik meg, az Otthon Centrum komoly érdeklődést tapasztalt 25 és 30 millió forint között kínált házakra is. Keszthelyen, a városban szintén széles ársávon mozog a kereslet, a 2015 első négy hónapjában regisztrált eladások 6 és 30 millió forint között szóródnak.

A nyaraló besorolású ingatlanok esetében a Keszthely környéki településeken 9 és 10 milliós nyaralók nagyon keresettek, ezek jellemzően kisebb, 50-60 négyzetméter alapterületű ingatlanok. Van érdeklődés a drágább, 13-15 milliós nyaralókra is. Keszthelyen a 9-10 milliós lakások voltak a leginkább keresettek, de a környéken az olcsóbb, 7 milliós lakások is kapósak.

A Siófokhoz közel eső településeken sok vevő kereste a 13-15 milliós áron kínált családi házakat, a városban is nagy piaca van ezeknek az ingatlanoknak, de a drágább, 20-25 milliós családi házak is keresettek. Van kereslet a drágább házakra is, az Otthon Centrum regisztrált érdeklődést 30, 40 és 45 milliós házakra is. Siófokon és környékén a nyaraló besorolású ingatlanok esetében sokan kerestek 10-11 milliós ingatlanokat. A városban az új, vagy újszerű lakások is keresettek, a vízparthoz közeli, panorámás lakások négyzetméter ára az 500 ezer forintot is meghaladja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG